Az EU genetikai jövője

Az Európai Unió (EU) jövőjét a demográfiai helyzet, ezen belül a népesség számának és a korösszetételének alakulása számottevően befolyásolni fogja. Az előrejelzések szerint a népességszám további jelentős csökkenése várható. A jelenlegi tagállamok 375 milliós lélekszáma mintegy százmillióval lesz kevesebb e század végére, ha nem sikerül a jelenlegi igen alacsony születésszámot emelni. A 2004-ben csatlakozó új államokkal a népességszám 450 millió körülire növekszik, de a születésszám ezekben az országokban is alacsony, elég Magyarországra utalni. Az előrejelzések szerint a jelenlegi Európai Unión belül a nyugdíjasok aránya viszont drasztikusan növekedni fog: 2050-ben az EU egyes országaiban száz aktív korúra 36-61 olyan személy jut, aki 65 éven felüli. E kérdésekkel a szakemberek sokat foglalkoznak, noha a lakosságszám csökkenésének és az elöregedés növekedésének mérséklésére még nem találtak széles körben elfogadható recepteket.

Korábban a súlyosabb genetikai bajok elszenvedői hamar meghaltak, és/vagy nem lehetett gyermekük. A terápia hatékonyságának köszönhetően mind több ilyen genetikai betegségben szenvedő egyén életét vagyunk képesek megmenteni, elég a korai kezdetű cukorbetegségre vagy a vérzékenységre utalni. Ráadásul a biológiai-genetikai eredetű med-dőségek kezelésében is egyre nagyobb sikereket érünk el, amelyeknek köszönhetően, a korábban biológiai okok miatt minimum 15 százalékra becsült gyermektelen párok aránya mostanára 6 százalékra esett le. Mindezek becsülendők a humanizmus nézőpontjából, de előnytelenek a biológia kegyetlen törvényének: a „hulljon a férgese” elévülése miatt. A biológiai kontraszelekció már most gondot okoz, mivel a korábban halálozás vagy meddőség miatt „kiválogatódó” gének benn maradnak a népességben, és ezáltal továbbörökíthetők. A népesség genetikai terheltségének számottevő növekedése azonban a jövőben még nagyobb kihívást jelent majd a társadalom és a szakemberek számára. Itt a humanizmus és a sokszor kegyetlennek tűnő természeti törvények között kellene valamiféle hatékonyabb egyensúlyt találni. A természetes szelekció jelentős korlátozása viszont némileg növeli az emberi faj biológiai változatosságát, noha inkább csak a kóros tartományban.

A harmadik népességgenetikai törvényszerűség a genetikai sodródás, amely korábban a kisebb népességekben jelentősen befolyásolta a génállományt. A génsodródás magyarázhatja meg valószínűleg azt a meglepő tényt, hogy az amerikai indiánok között a 0-s vércsoport gyakorisága megközelíti a 100 százalékot. Az amerikai indiánok a keleti nagyrassz leszármazottai, akik körében viszont a 0-s vércsoport aránya csak 50 százalék körüli. Az Ázsiából a Bering-szoroson É-szak-Amerikába vándorlók azonban – több szakember véleménye szerint – csak 10-15-en lehettek. Annak az esélye, hogy mind 0-s vércsoportúak voltak, kicsiny (kb. egy ezrelék), de azért előfordulhatott. S ha így volt, akkor természetszerűen az összes leszármazottjuk is 0-s vércsoportú – ahogy ez igazolást is nyert. A genetikai sodródásnak ez a sajátos megnyilvánulása magyarázza meg az „alapítók” hatásának nevezett jelenséget. De az is lehet, hogy a bevándorlók közül, valamilyen okból, csak a 0-s vércsoportúaknak lett gyermeke, mivel a más vércsoportúak meghaltak (pl. vérbaj miatt), tehát kiválogatódtak. Az EU óriási népességgé duzzadó lakosságában a genetikai sodródás szinte teljesen kiküszöbölődik.

Ezzel szemben a népesség génállományát meghatározó negyedik tényező, a migráció, vagyis a helyváltoztatás és az ebből adódó génáramlás sokkal inkább erősödni fog. A migráció következményeképpen a korábban egymástól távol élő egyedek gyermeknemzése sokkal gyakoribb lesz. Már eddig is ilyen irányban hatott a közlekedés szédületes fejlődése, amely technikailag megszüntette az emberek anyaföldhöz ragadtságát. Az elkülönülő politikai rendszerek (pl. a korábbi vasfüggöny), a nyelvi és kulturális korlátok, valamint a külföldre utazás nehézségei (az útlevéltől és vízumtól kezdve az idegen valuta szükségességéig) és nem utolsósorban költségessége azonban ezt akadályozták. Az EU-n belül megszűnő nemzeti határok, az iskoláztatás nemzetközisége, a domináló nemzetek nyelveinek megtanulása, a szabad munkahelyválasztás, az életszínvonal várható javulása és a szabadidő meghosszabbodása mind a migráció jelentős növekedése irányába hat. Mindezekből adódóan a különböző európai népek közötti meglévő, de már most is csak kisfokú genetikai különbségek tovább csökkennek. ĺgy várhatóan egy nagyon hasonló génállományú „európai” népesség fog mintegy száz év alatt kialakulni. Emiatt az etnikai csoportok is csak mesterséges eszközökkel lesznek fenntarthatók mint érdekes turisztikai látványosságok. Az egyes régiókon belül ugyanakkor az egyedek közötti genetikai változatosság majd növekszik, aminek köszönhetően, remélhetőleg, az idegengyűlölet és a másság iránti intolerancia is korlátozódik. Természetesen nagy kérdés, hogy az Európai Uniónak milyen lesz a kontinensen kívüliekre vonatkozó migrációs politikája, amelyről legutóbb a vezető politikusok Görögországban tanácskoztak. Bizonyosra vehető az is, hogy a kezdetek kezdetén azonos emberi faj, amely a későbbiekben nagy rasszokra különült el, újra az egységesülés irányába halad.

A népességgenetikai hatások említett változásai mellett a „szociokulturális öröklődés”, vagyis a nevelés-oktatás és a kommunikáció szerepe tovább erősödik. Valószínűleg ez is a kiegyenlítődés irányába mozdítja el a jelenleg meglévő kulturális, életszínvonalbeli és más különbségeket. A gond abból adódhat, hogy ennek során a nagy és gazdag országok kultúrája háttérbe szoríthatja a kis és szegényebb nemzetek kultúráját. E veszély komoly, és a következményei kedvezőtlenek, mivel, ahogy a gének változatossága a népesség jobb természetes alkalmazkodóképességét szolgálja, úgy a kultúrák sokszínűsége is a meglévő emberi adottságok hatékonyabb valóra váltását segít elő. Nem is beszélve a kis kultúrák „kihalása” okozta – sokak által fel nem fogott – veszteségekről. Emiatt is lényeges az anyanyelv és a nemzeti kultúra fejlesztése, illetve fontosságuk tudatosítása, valamint az egészséges önbecsülés erősítése. A magyarság jövőbeni sorsa nem a génektől és a származástól, hanem a kulturális gyökerek erősségétől függ.

A szerző orvosgenetikus