Az első NATO-konvoj a magyar határra érkezett

Megérkezett a szlovák-magyar határra pénteken az első olyan közúti szállítmány, amely Törökország védelmére szállít eszközöket.

Megérkezett a szlovák-magyar határra pénteken az első olyan közúti szállítmány, amely Törökország védelmére szállít eszközöket. Rajkánál 16 Hollandiából érkező kamion várakozik belépésre, ezek mindegyike személyi védelmi felszereléseket szállít és a bulgáriai Burgaszon keresztül érkezik majd Törökországba.
A Törökország védelmének megerősítését szolgáló NATO-szállítmányok magyarországi áthaladásához az Országgyűlés február 24-én járult hozzá.
Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese közölte: a napokban nem várható további hasonló szállítmány Magyarországon való áthaladása. A magyar hatóságok még nem kaptak jelzést vasúti szállítmányok érkezésével kapcsolatban.
Törökország az iraki válsággal kapcsolatban kérte a NATO-tól, hogy vezényeljen légterébe elektronikus légi felderítő AWACS-gépeket, telepítsen területére Patriot légvédelmi rakétákat és küldjön tömegpusztító fegyverek elleni szakszolgálatot.
Bocskai István közlése szerint a magyar hozzájárulás megadása óta naponta átlagosan 10-20 katonai repülőgép használja az ország légterét. Volt olyan nap, hogy 60, de olyan is, hogy csak néhány repülőgép vette igénybe Magyarország légterét.
A főigazgató-helyettes szerint egy esetleges iraki akció megkezdése esetén sem erősödik meg ez a forgalom, hiszen addigra már befejeződnek a Törökországba irányuló szállítások.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?