Az elfelejtett szolidaritás

Az egykori vasfüggöny országai megfeledkeznek az EU-tól kapott segítségről című cikkében az Il Sole 24 Ore olasz lap azt írta, Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia migrációval szembeni ellenségességét és közönyét történelmi és gazdasági okok motiválják.

Az egykori vasfüggöny országai megfeledkeznek az EU-tól kapott segítségről című cikkében az Il Sole 24 Ore olasz lap azt írta, Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia migrációval szembeni ellenségességét és közönyét történelmi és gazdasági okok motiválják. Az évtizedeken át bezárt kelet-európai államok kulturálisan nem szoktak hozzá a bevándorlókhoz. Másrészt Lengyelországban és Magyarországon a bérátlag még mindig négyszer kevesebb, mint Nyugaton, így a szolidaritást a tehetősebb államoknak passzolják át. Ugyanakkor a visegrádi négyek gazdaságának emancipációja a szocializmus nyomorából az EU szolidaritásának is köszönhető volt. Emlékeztetett, hogy Budapest 2014-2020 között 35 milliárd euró szerkezeti támogatásban részesül. a La Repubblica a három kismalac meséjéhez hasonlította a határzárt, mondván, Orbán Viktort nem értette meg, hogy „semmilyen fal nem tudja megállítani az őt annyira rémítő farkast. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?