Az al-Kaida újabb terrortámadásra készül

A CIA értesülése szerint az al-Kaida terrorhálózat tagjai terrortámadásokra készülnek az iraki háborúban részt vevő amerikai és szövetséges erők ellen.

A The New York Times-ban megjelent irás szerint a terroristák Abu Muszab Zarkavi parancsnoksága alá tartoznak.

A CIA értesülése szerint az al-Kaida terrorhálózat tagjai terrortámadásokra készülnek az iraki háborúban részt vevő amerikai és szövetséges erők ellen.

A The New York Times-ban megjelent irás szerint a terroristák Abu Muszab Zarkavi parancsnoksága alá tartoznak. George Tenet, a CIA igazgatója Zarkavit Oszama bin-Laden helyetteseként tartja számon. A terroristák közül néhányan Bagdadban tartózkodnak, de számosan vannak az ország olyan részein, ahol a bagdadi kormány nem tudja érvényesiteni fennhatóságát.

A CIA jelentése nem állítja, hogy Szaddám Huszein iraki elnök rezsimje együttműködne ezekkel a terroristákkal, akik a polgári lakosság közé elvegyülve egyéni vagy csoportos akciókra készülnek, kihasználva a háború okozta felfordulást. A kormányhoz eljuttatott jelentés szerint a terroristák hagyományos robbanószert vagy mérgező anyagokat használnának.

A CIA jelentése mindazonáltal segíthet a kormánynak abban az érvelésében, amely szerint a terrorizmus elleni harc kibogozhatatlanul összekapcsolódik az iraki elnök megdöntésének céljával. Hírszerző berkekben általános az egyetértés: nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy Szaddám Huszeinnek bármi köze lett volna a 2001. szeptember 11-i terrorcselekményekhez.

Abu Muszab Zarkavi a múlt év nyarán Bagdadban járt, feltehetően iraki tisztségviselők tudtával és néhány embere még mindig ott tartózkodik. Nevét összefüggésbe hozzák az Anszar al-Iszlám szélsőséges csoporttal, amely Észak-Irakban működik olyan területen, amelyet sem Bagdad, sem a kurdok nem ellenőriznek. Egyes feltételezések szerint Zarkavi az al-Kaida parancsnoki hálózattól függetlenül tevékenykedik.

A The Washington Times vasárnapi számának értesülése szerint a CIA fogva tartja a szeptember 11-i terrortámadások kitervelésével vádolt Hálid Sejk Mohamed két kiskorú fiát, hogy ezzel is megtörjék és vallomásra kényszerítsék őt. A kilenc és hét éves gyereket még szeptemberben vették őrizetbe Pakisztánban, amikor rajtaütöttek egy karacsi lakáson, ahol a terrorista vezér bujkált. Csupán néhány órán múlt, hogy nem sikerült elfogni a terrorista vezért.

A fiúkat eddig a pakisztáni hatóságok őrizték, a hét végén azonban az Egyesült Államokba hozták őket. A CIA kihallgatói megerősítették, hogy a gyerekeket titkos helyen tartják, és megpróbálják őket rávenni arra, hogy mondják el, mit tudnak apjuk tevékenységéről. "Kesztyűs kézzel bánunk velük, hiszen még gyerekek, de amit csak lehet, meg kell tudnunk tőlük. Gyermekpszichológusok állandó felügyelete alatt állnak, és a legkörültekintőbb gondoskodásban részesülnek" - mondta a CIA egyik kihallgatója a lapnak.

Halid Sejk Mohammedet március 1-én tartóztatták le Ravalpindiben mintegy három kilométerre Pervez Musarraf pakisztáni elnök otthonától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?