Átverés – technikával

Aki úgy óhajtja, elsősorban a hírtelevíziók révén a nap minden percében nyomon követheti az iraki háború eseményeit. Ámuldozhat a szupermodern haditechnika vívmányain, szörnyülködhet a hatalmas robbanások és füstfelhők láttán. Mindeközben rádöbbenhet arra is, hogy ebben a háborúban az ellenség – és ezzel együtt a közvélemény – átverése ugyancsak elképesztő méreteket öltött.

Goebbels és elvetemült követői nem is olyan régen abból az elhíresült meggyőződésből indultak ki, miszerint a tucatszor vagy ezerszer megismételt és világgá harsogott hazugság megfelelő propagandaeszközökkel – ma már tudjuk, hogy csak egy ideig – igazsággá kozmetikázható. Ami ma történik, az még ezt az ördögi masinériát is messze meghaladja. Manapság ugyanis a szupertechnika olyan manipulációkra képes, amelyeknek következtében a lélektani hadviselésnek és a dezinformációnak hovatovább akkora szerepe lesz, mint a legkülönbözőbb hadi eszközöknek.

Az amerikaiak már a második Öböl-háború kezdetén ráálltak az iraki közszolgálati rádió hullámhosszára, amelyen saját igazságaikat kezdték hirdetni. Amikor a szövetségesek első, meglepetésszerű támadása után megjelent a képernyőn Szaddám Huszein, még a szakértők sem voltak biztosak abban, hogy élő adást vagy korábban rögzített beszédet láthattak-e. Nincs egyértelmű válasz arra sem, hogy valójában mikor készült az a felvétel, amelyen a diktátor fiaival tartott haditanácsot. Nincs a világon olyan ember, akinek ne szorulna el a szíve az égési sebei és más sérülései okozta fájdalmak és rémület miatt síró gyermek láttán. De rögvest ott motoszkál bennünk a kétely is: vajon mit kereshettek ezek a gyerkőcök éjszaka stratégiai létesítmények környékén? Talán csak nem az iraki diktátor lökte őket oda élőpajzsnak, hogy aztán aljas trükkel amerikai áldozatnak mutassák be ezeket a szerencsétleneket a nagyvilágnak? Véletlen-e, hogy az iraki rezsim kiutasította az országból a CNN munkatársait, holott éppen az amerikai hírtelevízió sugározta eddig nemcsak a legidőszerűbb, hanem a leghitelesebbnek tűnő beszámolókat. Egyenes adásban közvetítette például a bagdadi tájékoztatási miniszter sajtótájékoztatóját. Nem vágták ki azokat a súlyos vádakat és indulatos jelzőket sem, amelyekkel Bush elnököt illették.

Nyilvánvaló: ahogy szorul a hurok Huszein körül, mindenre elszánt lakájai úgy igyekeznek majd megmásítani a tényeket. Ha nem is ilyen mértékben, de azért Washingtonban sem finnyáskodnak a dezinformációk terjesztésében. Az elmúlt napokban például többször is megtörtént, hogy amerikai tudósításokat és állításokat a tájékoztatás tárgyilagosságát még mindig tisztelő angolok cáfolták.

Nem kell ahhoz aggastyánnak lenni, hogy felidézzük a félmúltat, amikor az igazság kihámozásához csaknem teljesen elegendő volt összevetni a hazai propaganda állításait a Szabad Európa vagy éppen a BBC tájékoztatásaival. Ma már csak rossz emlék a rádióadók zavarása. Eltűntek az ideológiai korlátok, és az informatika vívmányai révén sok száz hírforrás alapján mindenfajta korlátozás nélkül tájékozódhatunk, de a világ dolgaiban manapság sem könnyű eligazodni. Erre annak van a legtöbb esélye, aki nemcsak nézi a képernyőt, hanem igyekszik több hírcsatorna segítségével meglátni a valódi tényeket és összefüggéseket.