Átrepülve is

Dušan Kováč történész az Oko interjújában azon kesereg, hogy a szlovákok nem büszkék Masarykra, holott Csehszlovákia első államelnöke az apja után szlovák volt. Bezzeg a magyarok, mondja, „mindenkit a magukénak vallanak, még azt is, aki csak átrepült Magyarország felett – pl. a Nobel-díjas Lénárd Fülöpöt, aki nem is volt magyar, csak Magyarországon élt, és pozsonyi német volt”. Náci német elkötelezettsége miatt szívem szerint soha nem sorolnám Lénárdot a magyar Nobel-díjasok közé, ő sem tartotta magát magyarnak. Kováč azonban egy apróságról megfeledkezik: Lénárdnál nyolc évig tartott az „átrepülés”, 1872-től 1880-ig a pozsonyi főreáliskola tanulójaként a magyar oktatási rendszerben gyűjtötte össze azt a szellemi alaptőkét, amelyet oly gazdagon kamatoztatott. Aki áttanulmányozza a 19. század végén működő pozsonyi iskolák pedagógusainak névsorát, csak bámulni tud. Annak a főreálnak, ahol Lénárd érettségizett, az az Antolik Károly volt az igazgatója, akinek szikrakísérletei felkeltették Ernst Mach érdeklődését a szuperszonikus mozgások által keltett hullámok iránt, és az a Klatt Virgil a fizikatanára, aki kutatásai során színképelemzéssel, rezonanciával és a fotolumineszcencia jelenségével foglalkozott. Ő hívta fel a problémára Lénárd figyelmét is, aki épp e területen elért eredményeiért kapott Nobel-díjat. Remek felkészültségű, jól fizetett, saját szakterületükön egyre magasabb szintre jutó, tanítványaikat ösztönző tanárok, kitűnően felszerelt iskolák – ez volt a siker titka. Ha Pozsonyban és Szlovákia nagyobb városaiban ilyen középiskolák működnének, senki sem venné zokon, ha a somorjai vagy a komáromi magyar gimnáziumból kikerült, magyar nemzetiségű majdani Nobel-díjast szlovák Nobel-díjasként prezentálnák, senki sem beszélne „átrepülésről”. Csak már lennének ilyen szintű iskolák!