Áprilisi mikuláskodás

Az alpári politikai hangulatteremtés bevált eszköze a „jó útra tért kocsmatöltelék” néven közismert trükk. A még naiv menyecske a józanodási hajlam megnyilvánulásaként teszi közhírré, hogy hites ura a korábban megszokott éjfél után kettő helyett háromnegyed tizenkettőkor érkezett haza. A tegnapelőtti újságok kiugratott elsőoldalas hírként adták tudtunkra, hogy az adóreform keretében mégsem kerül sor a 7008 koronánál nagyobb összegű nyugdíjak megadóztatására.

Koalíciónk és kormányunk így gyakorolja a nyári télapóságot. Felhergeli az egyébként is magas vérnyomású öregeket, akik a hír hallatán mindenre megesküsznek, ami szent, hogy soha többé egy fél voksot se annak, aki megdézsmálja a védekezésre képtelenek járandóságát. Majd következik a politikai ripacskodás második felvonása, azzal a csattanóval, hogy kis hazánkban vannak még szegényekkel együtt érző politikusok, akik megakadályozzák a reformok vadhajtásainak szárba szökkenését.

Úgy általánosságban ha eltekintünk a konkrét tényektől (az átlagnyugdíj és a maximális nyugdíj összege közti kis különbség, a nyugdíjasok fogyasztói kosarának árustruktúrája, az EU-csatlakozásról szóló népszavazás közvetlen közelsége stb.), még lehetne is némi ráció abban, hogy van Dzurinda miniszterelnök kormányának egy tagja, akinek az a mániája, hogy a lakosság „alsó” harmada, újabban pedig a középréteg rovására teszi dinamikussá Szlovákia gazdaságát, de a kormányfő szociálisan érzékeny lelke ez ellen berzenkedik.

Rációról e vonatkozásban csak akkor beszélhetnénk, ha két órával elképzelésének közzététele után Ivan Miklošt már csak mint volt minisztert lenne szerencsénk emlegetni. Kormánya jó hírén Dzurinda ezzel még kozmetikázhatna valamicskét. Pénzügyminisztere funkcióban hagyásával csak azt üzeni a lakosság többségének, hogy ebben az országban már minden megtörténhet. Már az is a jobboldali fékevesztettség megnyilvánulása, hogy ilyen miniszteri javaslat néhány héttel a népszavazás előtt napvilágra kerülhetett. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen gátlástalanság még az alaptervezés stádiumában levő nyugdíjreform hitelét is megtépázhatja. Ha korábban szerzett joghoz (márpedig a nyugdíj nem is akárhogy, hanem munkával szerzett jog) politikai döntéssel hozzá lehet nyúlni, akkor ezzel precedens teremtődik, aminek a leendő nyugdíjrendszerhez fűződő viszony alakulásában messzemenő negatív következményei lehetnek. A nyugdíj nem könyöradomány, hanem a magántulajdon egyik sajátos formája.

Volt már olyan, hogy egy miniszterelnök úgy látta, nemcsak saját népszerűségének használ, hanem az ország javát is szolgálja, ha meneszti egy-egy (vagy több) miniszterét. Ivan Mikloš politikailag anynyi embert képvisel, hogy az matematikailag szinte ki se fejezhető. Koalíciós Dzurinda olyan helyzetben van, hogy (kissé túlozva) koalíciós egyeztetés nélkül a minisztériumi iktatóból se távolíthat el senkit. Olyan javaslatot vontak vissza, amelyet, ha a kormányban működik a létfenntartási ösztön, célszerű lett volna száz évre titkosítani.