Amerikai ernyő a Jukosz fölött

Némi amerikai védőernyőt biztosít a Jukosznak, hogy vezető testületébe három amerikait is beválasztottak. Vlagyimir Putyint ugyan Washington nem bírálta egyelőre hivatalosan a Mihail Hodorkovszkij és a Jukosz elleni hajtóvadászat miatt, ám erősödik a nyomás George Bushra, hogy „büntesse meg” az orosz elnököt.

A befektetők megnyugtatását célozza és némi politikai védelmet is nyújt elemzők szerint a Jukosz számára, hogy a héttagú vezető testületbe három amerikait is kineveztek, vélekedett a Washington Post. Ezt egyébként egyikük, Bruce K. Mismore pénzügyi igazgató maga is megerősítette a kinevezéseket bejelentő sajtótájékoztatón. „Politikailag ez egyértelműen valamiféle amerikai ernyőt jelent, bár abban nem vagyok biztos, mekkora ennek a hatása Oroszországban; vélhetik külső beavatkozásnak” – idézte szavait a lap. Közben a Financial Times egy magas rangú amerikai külügyi forrást idézett, aki szerint az Egyesült Államok nem akar „elhamarkodott következtetéseket levonni”, bár lát „politikai motivációkat” az ügy mögött. Ám elképzelhető, hogy a kormányzat hamarosan egyértelműbb állásfoglalásra kényszerül, a kongresszus és a jobboldali konzervatívok részéről ugyanis erősödik a nyomás az elnökre, hogy „büntesse meg” Putyint „a külföldön alkalmazott neoimperializmusért és az otthoni tekintélyelvűségért”. E kifejezéseket John McCain szenátor, Bush egykori elnökjelölti ellenfele használta, aki szerint az elnöknek nem kellene meghívnia orosz kollégáját a jövő júniusi G8-csúcsra, és fel kellene függesztenie a Moszkvának nyújtott hitelgaranciákat.

Nem kapott bírálatot az ügy miatt Putyin a héten Rómában sem; olasz kollégája, Carlo Azeglio Ciampi meg sem említette a Jukoszt, Silvio Berlusconi kormányfő pedig belügyként beszélt a történtekről.

Szemjon Kukes Jukosz-vezérigazgatói kinevezése egyébként nem csupán állampolgársága miatt tűnik jó lépésnek. „Kukes a ballaszt, a mérleg nyelve – mondta a Moscow Timesnak Ivan Mazalov elemző. – Amerikai, de közben igazi orosz is. Nem része egyetlen Jukoszon belüli érdekcsoportnak sem, hanem fizetett alkalmazott.”

Kukes alkalmazotti státusa, hozzáértése és olajipari tapasztalata egy másik szakértő szerint arra is garancia, hogy vezérigazgatóként képes lesz folytatni azt, amit Hodorkovszkij elkezdett: vagyis a Jukosz globális olajipari főszereplővé alakítását.

A Jukosznak jócskán okozott anyagi kárt az ügy. Ezek közül a legutóbbi az, hogy az amerikai Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő az olajtársaság „Ba1” hitelbesorolására negatív kilátást adott. A hitelminősítő pozitívról negatívra rontotta a Szibnyefty olajtársaság „Ba2”-es hitelminősítésének a kilátását is; a Jukosz és a Szibnyefty október elején megállapodott kettejük egyesülésében, az ügyletet ez év végén zárják. A hírhez tartozik, hogy a duma egyik képviselőjének indítványa nyomán az orosz ügyészség vizsgálatot indít a Szibnyefty privatizációjával kapcsolatban is a Londonban élő Roman Abramovics ellen

Ami Hodorkovszkij személyes sorsát illeti, egy moszkvai bíróság november 11-én dönt arról, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék-e. A döntés „megtámogatása” érdekében ügyvédje, Anton Drel tegnapelőtt leadta a vizsgálatot végzőknél Hodorkovszkij útlevelét, és várhatóan üzletet is ajánl a hatóságoknak. Eszerint Hodorkovszkij egymilliárd dollárt – ennyi a vádak szerint az adóelmaradása – letétbe helyez; ha elítélik, a pénzt az állam kapja, ha nem, akkor jótékony célokra fordítja majd. Közben neves orosz polgárjogi aktivisták Hodorkovszkij politikai fogollyá nyilvánítását kérték az Amnesty Internationaltől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?