Amerika kezdeményez és előre menekül

Bár a NATO-tagságra aspiráló országokban szinte mindenki a nem egész két hónap múlva megrendezésre kerülő prágai csúcstalálkozóra összpontosít, a szövetség jövője szempontjából sokkal nagyobb jelentősége van a következő heteknek. A prágai csúcstalálkozót tájainkon általában a bővítéssel kapcsolják össze. A helyzet azonban az, hogy a meghívást kapó tagjelöltek listája kész, a cseh fővárosban már „csak” hivatalosan is bejelentik.

A prágai csúcs legfontosabb témája a szövetség jövője lesz. Tavaly szeptember 11-e után egyértelművé vált, hogy ha a NATO nem változik meg, háttérbe szorul. Nem egyszer lehetett már hivatalos amerikai forrásokból is hallani, hogy a jelenlegi séma alapján működő NATO-nak nem sok jelentősége van az Egyesült Államok számára (lásd Afganisztán példája). Washington azonban ennek ellenére úgy gondolja, mégis jobb lesz a NATO-val, mint nélküle – természetesen, ha sikerül átalakítani. Ennek megfelelően az amerikaiak magukhoz ragadták a kezdeményezést, mondhatni előre menekültek. Kidolgoztak egy olyan megoldást, amely megvalósulása esetén megmentheti a szövetséget (pontosabban súlyát és jelentőségét). Ezt a tervet terjesztette elő a NATO-tagországok védelmi minisztereinek varsói találkozóján Donald Rumsfeld. Az amerikai védelmi miniszter által vázolt koncepció legfontosabb eleme egy viszonylag nem nagy létszámú, de kitűnően felszerelt és kiképzett NATO-had-erő létrehozása, amely szükség esetén akárhol bevethető, földrajzi határok nélkül. Ennek a megvalósulása pedig gyökereiben változtatná meg a NATO (bár tájainkon a szervezet megjelölésére szinte kizárólag a szövetség angol nevének rövidítéséből létrejött „NATO” betűszó használatos, a szövetségen belül a másik hivatalos nyelvből, a franciából létrejött „l’OTAN” is gyakran előfordul) feladatait, küldetését. Az elmúlt ötven évben a NATO a tagállamok kollektív védelmének legfőbb – az európaiak esetében szinte egyetlen – oszlopa volt. Küldetése arra szorítkozott, hogy külső támadás ellen védje a tagállamok területét. Erre a célra jöttek létre struktúrái, és a hidegháború 40 éve alatt hibátlanul teljesítette küldetését. Csakhogy a hidegháború alatt az európai tagállamok kollektív védelme gyakorlatilag megegyezett a kollektív biztonsággal (a Szovjetunió elrettentése). A kilencvenes évek elejétől azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. A védelem és a biztonság biztosítása eltért egymástól. Az új helyzetben a tagországok védelme még mindig a határaiknál dől el, azonban a biztonság sokkal szélesebbé vált. Egyes országok biztonsága sok esetben lehet, hogy valahol Közép-Ázsiában dől el. Ezen új veszélyforrások kivédésére pedig már egyáltalán nem felelnek meg a NATO hagyományos képességei. Az új „NATO-haderő” terve ezekre a kihívásokra válaszul született meg. Az egységek szükség esetén a Föld bármely pontjára eljuttathatók és nagyon rövid időn belül bevethetőek lennének (néhány nap alatt, ami összehasonlítva például a tervezett EU-válságkezelő haderővel – amely a politikai döntés megszületésétől számított két hónapon belül lesz bevethető – nagyon rövid idő). Fegyverzetük és egész jellegük (könnyű fegyverzetű, de nagy tűzerejű modern fegyverek, rendkívül gyorsan áthelyezhető, mobilis, kisebb létszámú egységek) szintén gyökeresen különbözik majd a NATO tagországokban jelenleg domináló haderőktől (például nehézpáncélos alakulatok), amelyek a hidegháború kihívásaira vannak felkészítve és felfegyverezve – a német példa ezúttal is nagyon jellemző. Létszámuk körülbelül 20-25 ezer fő lesz. Ennek a szintnek a megtartásához, figyelembe véve az egységek rotációját, nagyjából háromszor ennyi, tehát 60-70 ezer ember szükséges. Ami az összetételüket illeti, nyilvánvaló, hogy azok az országok katonái lesznek többségben, amelyeknek haderői jobban fel vannak készülve a modern hadviselésre és már jelenleg is rendelkeznek hasonló jellegű tapasztalatokkal. Ennek alapján a legnagyobb létszámúak az amerikaiak lesznek, őket a britek, franciák és esetleg a kanadaiak, valamint valószínű, hogy (kisebb létszámban) még a hollandok követik majd. A többi NATO-tagállam részvétele valószínűleg nagyságrendekkel lesz kisebb, s valószínű, hogy túlnyomó részben nem is harci egységekkel, hanem logisztikai és egyéb kiegészítő egységekkel fognak részt vállalni. Az új NATO-haderő létrehozása tehát alapjaiban fogja megváltoztatni a Szövetséget. Ha a tagállamok úgy érzik, hogy biztonságukat nagyon komoly veszély fenyegeti például valahonnan Közép-Ázsiából, ezeknek a segítségével már a NATO mint egész is kezelni tudja majd a potenciális problémát (és nem kell az USA saját akciójára támaszkodni). A tervet a tagállamok közül nagyjából 12-13 támogatta, köztük Nagy-Britannia és Franciaország, így már nagy a valószínűsége, hogy elfogadják. Németország még „tanulmányozza”, de ennek a németek jelenlegi pozíciója miatt már nincs olyan súlya. A szövetség tehát, amennyiben az Egyesült Államok elképzelése megvalósul, teljesen átalakulhat egy kollektív védelmet garantáló NATO-ból egy sokkal szélesebb körű biztonságot garantáló NATO-vá. Valószínűleg ez az egyik utolsó esélye arra, hogy a NATO még néhány évtized múlva is jelentsen valamit mint katonai szervezet és ne csak mint politikai klub.