Alacsony pedagógusbérek

Márie Matulová öt év főiskola után havi 7030 cseh koronáért, vagyis 229 euróért kezdett tanítani, majd egy év után, 2000-től egy magáncéghez lépett át, ahol a háromszorosát keresi – írja csehországi tudósításában a francia hírügynökség.

Márie Matulová öt év főiskola után havi 7030 cseh koronáért, vagyis 229 euróért kezdett tanítani, majd egy év után, 2000-től egy magáncéghez lépett át, ahol a háromszorosát keresi – írja csehországi tudósításában a francia hírügynökség. Az EU-tagországok megfigyelői szerint az uniós tagjelölt államok közül Csehországban és Szlovákiában keresnek a leggyengébben a pedagógusok, s a közelmúltig Magyarországon is rossz volt a helyzet. „A fiatal diplomások tömegesen hagyják el a pedagógusi pályát és jobban fizető állásokat keresnek a vállalkozói szférában. Megüresedő helyeiket egyre nagyobb számban nyugalmazott pedagógusokkal kell betöltenünk, vagy meg kell kérnünk az idősebb tanerőket, hogy halasszák későbbre a nyugdíjaztatásukat” – nyilatkozza az AFP-nek Ondřej Gabriel, a cseh oktatási minisztérium szóvivője. Csehországban egy 15 éves gyakorlattal rendelkező középiskolai tanár havonta bruttó 440 eurónak megfelelő fizetést kap, Szlovákiában pedig ennél is lényegesen kevesebbet, 290 eurót. A hírügynökség idézi Martin Fronc szlovák oktatási minisztert, aki szerint Mikuláš Dzurinda kormánya mindent megtesz a helyzet javítása érdekében. Az AFP megjegyzi, hogy Magyarországon szeptembertől a diplomás pedagógusok minimálbére 400 euróra emelkedett, ami az országon belüli minimálbér kétszeresének felel meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?