Al-Katrina

Ha megfeszül, sem tud az al-Kaida olyan mély sebeket ejteni a Bush-adminisztráció imázsán, mint a Katrina hurrikán tette. Sőt: 2001. szeptember 11-e után, a terrorellenes háború meghirdetésével az elnök népszerűsége a csúcspontra jutott, most viszont a mélyponton van, s ez a tendencia folytatódik. Az Amerika elleni terrortámadás – három nap múlva lesz a 4. évfordulója – felelősét könnyű volt megtalálni Oszama bin Laden személyében. A Katrina esetében ez lehetetlen, s mivel a közvéleménynek felelős kell, nyilvánvalóan Bushnak és általában a republikánusoknak kell elvinniük a balhét. Ez így igazságos, bár nem elsősorban személyes, hanem politikai felelősségről van szó.

A személyes felelősségeket majd a kongresszusi Katrina-bizottságnak kell megállapítania, s itt már vegyesebb lesz a kép. Az elnök – nem éppen jellemző módon – már most is kénytelen volt beismerni, hogy a szövetségi kormányzat, a szövetségi hatóságok is hibáztak. De nagyot vétett Louisiana demokrata kormányzója és New Orleans polgármestere is, hiszen mint kiderült, ők rendelték el késve – az elnöki sürgetés ellenére – a kiürítést. Most ők támadják a leghevesebben a szövetségieket és az elnököt; folyik az egymásra mutogatás, amit kár részletezni, leszünk még cifra dolgok tanúi.

Az elnök nem fog megbukni, senki sem követeli Bush lemondását. Bármely európai országban már legalább egy hete erről szólna a politika, Amerikában a hatalmon lévők hosszabb távon és hosszabb távra ütötték ki magukat. Nem nehéz megjósolni: a republikánusok már most elvesztették a következő választást, hiszen azáltal, hogy faji kérdést is generáltak a katasztrófából, lényegében minden kisebbség ellenük fordul.

Az átlag amerikai nehezen tudja elviselni azt a hatalmas szégyent, hogy Amerika nemzetközi segélyre szorul, hogy a világ legfejlettebb országa a rendelkezésre álló pénz és csúcstechnika ellenére saját polgárainak mentését képtelen volt megszervezni. A demokraták két síkon is támadják Bush külpolitikáját. Egyrészt azzal érvelnek, hogy Afganisztánba és az iraki háborúba ölte a pénzt, ezért nem jutott a gátak megerősítésére. Biztonsági szakértők pedig azt taglalják, a Katrina utáni tehetetlenkedés bizonyítja, hogy a kormányzat képtelen lenne hatékonyan reagálni egy vegyi vagy nukleáris támadás esetén. Hiszen ezeket senki sem látná előre, a Katrinára viszont a megbízható előrejelzések miatt fel lehetett volna készülni, az áldozatok számát a minimális szinten lehetett volna tartani.

Nyilvánvaló: a hurrikán Bushék bel- és külpolitikájára egyaránt csapást mért, mindkét területen lesznek változások. Amit még nem is sejthetünk, az a változások mértéke. Valószínű, hogy Amerika eddig hangoztatott prioritásai is módosításra szorulnak. Amit sem a mostani, sem a következő amerikai kormányzat nem engedhet meg magának, az az újabb befelé fordulás, bár bizonyára lesznek ilyen elméletek.