Akinél egydolláros van, az Törökországban áruló

Egy maroknyi zendülő és száz-ezreket érintő tisztogatási hullám – a tavaly július 15-i sikertelen puccskísérlet utáni leszámolások megrengették Törökország alapjait.50 ezer embert bebörtönöztek, 150 ezer jogászt, akadémikust, államigazgatási alkalmazottat, katonát és rendőrt pedig felfüggesztettek á

Egy maroknyi zendülő és száz-ezreket érintő tisztogatási hullám – a tavaly július 15-i sikertelen puccskísérlet utáni leszámolások megrengették Törökország alapjait.

50 ezer embert bebörtönöztek, 150 ezer jogászt, akadémikust, államigazgatási alkalmazottat, katonát és rendőrt pedig felfüggesztettek állásából azután, hogy egy csapat zendülő egyenruhás harckocsikkal, helikopterekkel és vadászgépekkel megpróbálta magához ragadni a hatalmat, és félreállítani Recep Tayyip Erdogan török elnököt. A puccskísérletben 250-en vesztették életüket.

Egy 67 éves, alkotmányjoggal foglalkozó professzor, Ibrahim Kaboglu addigi élete megváltozott, amikor idén februárban egy éjszakán közölték vele, hogy négyezer másik alkalmazottal együtt ő is rajta van a felfüggesztettek listáján. Kaboglu máig nem kapta vissza katedráját a Marmara Egyetemen, a tisztogatásnak pedig egyelőre nem látni a végét. A bírák és az ügyészek negyedét elbocsátották, a puccskísérlet miatt több tízezer új bírósági ügy indult, így megbénult a rendszer, megrendült a független igazságszolgáltatás.

Erdogan egykori mentorát, az Egyesült Államokban élő muszlim hitszónokot, Fethullah Gülent és híveit vádolja az államcsíny megszervezésével. Gülen Hizmet (Szolgálat) nevű mozgalmán keresztül az egész török társadalmat behálózta, legyen szó iskolákról, bíróságokról vagy a hadseregről – állítja a török elnök, aki szerint csak egy erőteljes tisztogatás jelenthet megoldást. Az elbocsátottak számára pedig bezárulnak a kapuk. Kevés esélyük van arra, hogy újra el tudnak helyezkedni. „Minden jogodtól megfosztanak” – mutatott rá Kaboglu. „Azt mondják, nem dolgozhatsz Törökországban, de külföldön sem tudsz elhelyezkedni. Elvették a nyugdíjjogosultságomat is” – kesergett.

A török igazságügyi minisztérium adatai szerint 169 ezer ember ellen indítottak eljárást. Néhányuk bűne csupán az volt, hogy a Gülen-féle hálózat által is használt üzenetküldő alkalmazáson keresztül kommunikáltak, míg mások a hitszónok hívei által alapított iskolákban dolgoztak, vagy csak egy Gülenhez köthető bankban helyezték el megtakarításaikat. A hatóságoknak még azok is gyanúsak voltak, akik egydolláros bankjegyet hordtak a pénztárcájukban. Úgy tartják, hogy a Fethullahista Terrorszervezet (FETÖ) tagjai erről ismerik fel egymást.

„Mindenhova beszivárogtak” – bizonygatta Numan Kurtulmus kormányfőhelyettes a Reuters hírügynökségnek. Kurtulmus szerint évekbe telhet Gülen befolyásának felszámolása. „Negyven évre visszamenő struktúráról beszélünk, amelyet nem lehet egy nap alatt felszámolni” – tette hozzá.

A politikus elismerte, hogy egy ilyen átfogó tisztogatás esetén óhatatlanul is előfordulhatnak hibák, ezért 33 ezer embert visszahelyeztek az állásába. A tévesen felfüggesztettek egy nemrég megalakult bizottsághoz fordulhatnak panaszaikkal. „Ez a folyamat még hosszú ideig eltart, és nagyon határozottan kell folytatnunk” – húzta alá Kurtulmus. „Mind a 80 millió állampolgárunknak, politikai nézetétől függetlenül támogatnia kell küzdelmünket a FETÖ-vel. Ez a tisztogatás a végsőkig el fog menni” – tette hozzá.

Ezt az üzenetet erősíti meg Erdogan a megemlékezéseken, amelyek csúcspontja a vasárnap hajnali 2 óra 34 perckor elhangzó ankarai beszéde lesz. Egy éve pontosan ekkor vették tűz alá a lázadók a parlamentet.

Kaboglu számára a sors iróniája, hogy egy kalap alá veszik Gülen híveivel, holott már akkor sem rokonszenvezett a hitszónokkal, amikor az szövetségre lépett Erdogan Igazság és Fejlődés Pártjával. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?