Akinek víziói vannak, menjen orvoshoz!

Helmut Schmidt szociáldemokrata politikus, az NSZK ötödik kancellárja 96 éves korában tegnap elhunyt Hamburgban. 1918-ban született, végigharcolta a II. világháborút a keleti fronton, majd a Wehrmacht utolsó, kétségbeesett offenzívájában vett részt az Ardennekben.

Helmut Schmidt szociáldemokrata politikus, az NSZK ötödik kancellárja 96 éves korában tegnap elhunyt Hamburgban. 1918-ban született, végigharcolta a II. világháborút a keleti fronton, majd a Wehrmacht utolsó, kétségbeesett offenzívájában vett részt az Ardennekben. 1945-ben brit hadifogságba került, náciellenessége annyira nyilvánvaló volt, hogy még 1945-ben elengedték. A szociáldemokrata eszmékkel a hadifogolytáborban ismerkedett meg, 1946-ban lépett be a Német Szociáldemokrata Pártba (SPD), 1949-ben szerzett közgazdász diplomát. 1953-ban bekerült a Bundestagba és hamar híressé vált erős hozzászólásairól, a szócsatákban rámenősség, szívósság jellemezte. 1968-ban Willy Brandt kormányában megkapta a honvédelmi, 1972-ben a pénzügyi tárcát. Amikor a külpolitikáját a német revánsszellem elleni harcra építő Willy Brandt lemondott a Guillaume-ügy miatt – a titkáráról kiderült, hogy az NDK titkosszolgálatának dolgozott –, a Bundestag 1974-ben Helmut Schmidtet választotta kancellárrá, majd 1976-ban és 1980-ban is újraválasztották. „A kormánynak azt kell tennie, ami helyes, ami szükséges – nem azt, ami rövid távon tetszetős” – mondta, és folytatta a brandti hagyományokat. Sokat idézett mondása, hogy „akinek víziói vannak, menjen orvoshoz”. A hetvenes évek, Schmidt kancellársága az emelkedő bérek és nyugdíjak időszaka Németországban, emellett az európai enyhülési politika kulcsfontosságú részese volt. 1982-ig volt kancellár, utána a Die Zeit hetilap vezető kommentátora lett, csaknem ezer cikke, kommentárja, esszéje és 30 kötete jelent meg. Írásai közrejátszottak abban, hogy a német és a nemzetközi közvélemény a pártok fölött álló, kizárólag a közjót szem előtt tartó erkölcsi tekintélyt tisztelte benne. Díszdoktori címmel tüntette ki a Harvard, a Sorbonne és az Oxford, számos nemzetközi kitüntetést kapott. A Stern magazin 2013-as felmérése szerint a német közvélemény Helmut Schmidtet tartotta a második világháború utáni korszak legjelentősebb kancellárjának.

Egy ideje sokat betegeskedett, megromlott a látása, a hallása, 2009-ben kerekesszékbe kényszerült. Egy barátja halála előtt a Bild című lapnak azt mondta, „nem akarja már ezt az egészet, mintha elhagyta volna az életkedve. Egy ideje a cigarettázással is felhagyott, pedig 80 éven át erős dohányos volt.” (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?