Akik nem tágítanak

Fél éven át úgy tűnt, a Fico-kormány végre megszabadult egy kellemetlenül éleslátó, józanul kritikus orgánumtól, amelynek elismert humán értelmiségi szerzői azt hirdették, a két ország szétválasztása nem jelentheti az egymástól való teljes kulturális elszigetelődést. A múlt héten azonban bemutatták az új Mostyt, amely összeolvadt a cseh Listy című kultúrpolitikai folyóirattal, ezáltal feltámadt halottaiból.

Nem csak a hasonló gondolatvilág a közép-európai értékek keresése és a visegrádi országok közötti szellemi együttműködés ösztönzésének igyekezete köti össze a pozsonyi Mostyt az olmüci Listyvel. Ez az összetapadás szimbolikus je?lentőségű is, hiszen a schengeni határok megszűnésével a kapocs erősödhet, sőt a két ország egy kicsit ismét egyesülhet.

A Listy-Mosty első számának bemutatóján mégsem éreztem ünnepi hangulatot, inkább valamiféle óvatos várakozást véltem felfedezni a jelen levők arcán. A két lap egyesülését ugyanis részben a kényszer szülte. A szlovákiai „hídépítők” és régiótágítók sajtóorgánumát ugyanis, – ne szépítsük – lassan, fokozatosan ellehetetlenítette a hatalom, az a hatalom, amely jelenleg épp egy demokratikus társadalomhoz méltatlan, a cenzúra jegyeit magán hordozó sajtótörvény hatályba léptetéséért küzd. A Mosty részleges újjáéledése a cseh kulturális minisztériumnak, valamint néhány külföldi alapítványnak köszönhető, akik fontosnak tartják a két ország felvilágosult, európai értékrendet képviselő gondolkodóinak támogatását. Talán elég, ha felsorolok néhány nevet: Martin Bútora, Rudolf Chmel, Martin Porubjak, Miroslav Kusý. A pozsonyi szerkesztőségi munkálatokat az a Marta Ši?mečková és Andrea Puková végzi, akik salon.eu.sk címen egy európai internetes esszé-honlapot mű?ködtetnek, ahol a magyarországi sajtóban megjelenő fontosabb írásokra is felhívják a figyelmet.

A Listy-Mosty szlovákiai terjesztését a legerősebb itteni sajtópiaci tényező, a Petit Press részvénytársaság vállalta magára, azaz remélhetőleg az egész országban hozzáférhető lesz ez a kéthavonta megjelenő, fontos orgánum, és remélhetőleg lesz is érdeklődés az 1900-as összpéldányszámból Szlovákiába szánt 500 példány iránt. Mert ha ennyi embert sem érdekel a kultúrpolitika, a két ország, illetve a visegrádi országok társadalomtudományi kérdései, a polgári párbeszéd, a szomszédok irodalma, kép?zőművészete, építészete és szín?házai, akkor nagy baj van.

És még valamiért fontos az egymásra figyelés. A Listy azon szerzői, akik elsősorban a cseh belpolitikai helyzet elemzésével foglalkoznak, pozitív példával szolgálhatnak itteni kollégáiknak arra nézve, hogyan kell kulturáltan, ám határozottan és megalkuvás nélkül véleményt nyilvánítani a nagypolitikában zajló eseményekről, ha úgy tetszik, konstruktív módon vigyázni a kormány lépteit. Ez az említett sajtótörvény képében közelgő vész miatt is rendkívül fontos lenne.

Csehszlovákia szétválásának következményeit az elmúlt tizenöt év során számos szociológiai tanulmány elemezte. Ezekből kitűnik, hogy a döntést vehemensen ellenzők hangja az 1998-as parlamenti választások után fokozatosan elcsitult. Ez volt a demokrácia útjára való visszatalálás időszaka, a gazdasági fejlődés és az európai integráció kezdete. Teljesen természetes viszont, hogy a szlovákok többsége érzelmileg még mindig jobban kötődik a csehekhez, mint bármely más európai nemzethez. Ma, 2008-ban viszont ott tartunk, hogy sokan sírják vissza a föderációt. (Az MVK felmérése szerint a szlovák állampolgárok 41,7 százaléka örömmel venné, ha napjainkban tárgyalások kezdődnének egy csehekkel közös állam felújításáról.)

A Listy-Mosty első számát bizsergető érzés kézbe venni. Jó döntésnek bizonyult a szerkesztők részéről, hogy a szlovák részt nem különítették el, nem valamiféle mellékletként van jelen a nagy múltú Listyben, amelyet egyébként 1971-ben alapított a Rómába emigrált Jiří Pelikán. Cseh és szlovák nyelvű írások váltják egymást, a szerzők között pedig lengyel és magyar nevek is felbukkannak. Sőt Andrzej Stasiuk lengyel író budapesti élményeiről számol be.

Kívánok az új kezdeményezésnek minél több előfizetőt és hosszú életet. Egymás megismerését teszi lehetővé számunkra, és segít megértenünk, hogy vélt és valós történelmi sérelmeinkkel együtt valahol mégiscsak egy közösség részei vagyunk.