Ahol egyedül is megy

Az egyfordulós, egyéni jelöltes, egyszerű többségre alapozott brit választási rendszer nem ismer listákat, gyakorlatilag kiküszöböli – bár nem zárja ki teljesen – a koalíciós kényszert, és így szinte garantálja az egypárti kormányzást.

A képlet egyszerű: minden választókerület egy jelöltet küld a londoni törvényhozásba. A parlamenti választásokon mindenki egy voksot ad le egy jelöltre – nem pártra, hanem személyre –, és az adott választókerületben az győz, aki legalább egy szavazattal többet kap, mint bármelyik másik jelölt.

A szabályok nem írják elő, hogy a jelöltnek a körzetében leadott voksok abszolút többségét meg kell kapnia a győzelemhez.

ĺgy például, ha egy választókörzetben „A” párt jelöltje 5 ezer szavazatot gyűjt, „B” párté 4 ezret, „C” párté pedig 3 ezret, az „A” párt jelöltje jut be a westminsteri alsóházba, függetlenül attól, hogy az ellene leadott voksok száma együtt kétezerrel meghaladta a rá adott szavazatokét. A többi jelöltre adott voksok elvesznek, kedvezményezettjeik nem kerülnek rá semmilyen listára, mert lista nincs, így közös lista sem, amely biztosíthatná, hogy alkalmi pártszövetségek a rájuk adott voksokat egy kalapba gyűjtve bejuttassák jelöltjeiket a törvényhozás választott kamarájába.

Ez népszerű nevén a first-past-the-post rendszer; a lóverseny világából kölcsönzött kifejezés képisége jól illusztrálja, hogy az győz, akinek „orra” a többiekénél előbb (first) jut túl (past) a célt jelző oszlopon (the post). A többi „zsoké” kiesik a versenyből, amely az első és egyetlen „futammal” véget is ér.

Ez a választási rendszer lehetővé teszi, hogy a győztes párt az országosan leadott szavazatok abszolút számának kisebbségét megszerezve is hatalmas többségű alsóházi frakcióval alakíthasson egypárti kormányt. Ez történt a legutóbbi, 2001-es választáson, amelyen az 1997 óta kormányzó baloldali Munkáspárt az érvényes voksok 43 százalékát kapta az összes többi párt értelemszerűen 57 százalékával szemben, mégis a 659 alsóházi mandátum csaknem kétharmadát megszerezte, 413 képviselői hellyel.

A nagy-britanniai parlamenti választásokon minden 21 évesnél idősebb polgár részt vehet szavazóként és képviselőjelöltként, feltéve, hogy nincs törvényi kizáró ok, például nem folyik ellene csődeljárás, vagy nem ítélték korábban egy évnél hosszabb fegyházra.

A brit választási törvény egyedi különlegessége, hogy a Nemzetközösség országainak polgárai, ha legálisan az Egyesült Királyságban élnek, szintén részt vehetnek, és jelöltként indulhatnak a parlamenti választáson. Ebben az összesen 54 tagállamot számláló, jórészt az egykori brit gyarmatokból álló, önkéntes szerveződésű országcsoportban ugyanúgy megtalálható Kanada, Ausztrália, Dél-Afrika, Pakisztán és Banglades, mint Nauru, Vanuatu, Kiribati és Tonga. A tagországok közül – az Egyesült Királyság mellett – tizenhatnak, például Kanadának, Ausztráliának és Új-Zélandnak ma is a brit uralkodó az alkotmányosan elismert államfője.

Hasonló kivételes helyzetben van az Európai Unió egyik tagországa, az ĺr Köztársaság is, amely ugyan nem a Nemzetközösség tagja, de Nagy-Britanniában vagy Észak-ĺrországban élő polgárai szavazhatnak és indulhatnak a brit parlamenti választásokon.

Ezt a brit választási törvény még két EU-tagállam – Málta és Ciprus – polgárainak teszi lehetővé, de nem uniós, hanem nemzetközösségi tagságuk folytán.