Afrika – itt és most

Egykor szájtátva olvastuk a nyomorgó afrikai országokba irányuló segélyszállítmányok sorsáról szóló híreket. Ezek alapján a fejlett világ humanitárius szervezeteinek munkatársai joggal megkérdőjelezték a világ legszegényebbjeinek szánt juttatások hatékonyságát. Ugyanis kiderült, hogy a szállítmányok igen gyakran hadban álló törzsfőnökök kezébe kerültek. A konzervet, a lisztet, a gabonát ezek nem az éhhalállal küszködőknek juttatták, hanem magánhadseregük élelmezésére, vagy éppen kalasnyikov-vásárlásra fordították.

A szlovákiai helyszíni szemlére kiszálló nyugati diplomaták ma azon vitatkoznak, vajon a roma telepek lakosainak létfeltételei inkább Közép-Afrikát idézik, vagy a dél-amerikai metropolisok peremén létesült bádogvárosokra emlékeztetnek. Magas rangú politikusok és kiválóan képzett orvosok már magát a kérdésfeltevést is rühellve tagadják a cigányasszonyok sterilizációjáról lábra kapott hírekkel kapcsolatban. És ugyanebbe a romaügyi hírfüzérbe tagolható be az a jelenség is, amelynek lényege: a roma nyomor enyhítésére juttatott nyugati pénznek csak egy töredéke jut el rendeltetési helyére, a legszegényebb családokhoz. Nem kell ahhoz különösen buja fantázia, hogy az utolsóként említett jelenség a közép-afrikai viszonyokat juttassa az ember eszébe. Rendben van, nem állítom, hogy Szlovákiában már odáig fajult a helyzet, hogy itt valamelyik „törzsfőnök” magánhadseregének menázsiját javítanák fel mondjuk az amerikai Üdvhadsereg aktivistái által összegyűjtött pénzből. Feltehetően géppisztoly-vásárlásra se lovasított meg senki romák megsegítésére előirányzott valutát. Az viszont biztosra vehető, hogy minden külföldi emberbaráti szervezet irodájában ott van azoknak a szervezeteknek a címe, amelyek bankszámlájára a dollárokat, a fontsterlingeket, az eurókat átutalták.

A sterilizálás bizonyítása a lehetetlenséggel határos. Itt az emberi élet legintimebb mozzanatait érinti minden e vonatkozásban feltett kérdés. Más a helyzet a cigányok élete elviselhetőbbé tételére szánt pénzek útvonalának, „landolásának” kifürkészésével. Szoros elszámoltatást igényelni – ez nem teljesíthetetlen követelés. Mind a parlamentben, mind a végrehajtó hatalom hivatalaiban számosan azért kapják a fizetésüket, hogy a cigánykérdéssel foglalkozzanak. Csak akad egy-egy laptop, amellyel majd kiszámítják, mennyi a rezsi, minden ezer dollárnak hány százaléka jut el a címzettekhez, kissé konkrétabban, a cigánytelepek lakóihoz. Azt még csak valahogy kiheveri az ország, hogy a rendszerváltás során olyan vagyonos osztály alakult ki, amilyen kialakult. Ez részben materiális, részben erkölcsi és etikai probléma. Az azonban, hogy Szlovákiában már a legeslegszegényebbeknek szánt könyöradományokat is megvámolják, az erkölcstelenség legmélyebb bugyrához vezető út egyengetését jelenti.