A veszélyforrás neve Kostunica

Aki végignézte a montenegrói parlament hosszasan elnyúló és bonyolultnak tűnő ülését, kivetítve láthatta e kis tagköztársaság minden valódi és álproblémáját. A felsorakozó küldöttek a teljes függetlenség előnyeit hirdetve aggasztónak ítélték meg a kétféle pénzrendszer feloldhatatlanságát, a hadsereg finanszírozását, a vagyonelválasztás kilátásba helyezett módozatait, míg a másik fél azt hajtogatta, hogy a szétválás – ha így alakulnának a dolgok – három év múlva is lehetséges, az EU felé való menetelést illetően azonban ez idő tájt nincs más alternatíva. A podgoricai törvényhozás ülése felvillantotta mindazt, amire a balkáni politizálás képes. A látványos szócsatákat, az emelkedetten patetikus szónoklatokat, az ingerült vitát. Tehát: „megadták a módját”. Aztán eddig simán elfogadták a majdani közös állam alkotmányos alapokmányát és az alaptörvény végrehajtásáról rendelkező jogszabályt. A végeredményt nagyjából mindenki előre tudta, a döntést azonban nyilván befolyásolhatta az a tény is, hogy míg korábban Crna Gorában az életszínvonal kétszerese volt a szerbiainak, most fordított a helyzet. A „nagyobbik testvér” segítsége tehát még jól jöhet...

Most már pusztán a szövetségi képviselőház áldása szükségeltetik, majd rá harminc napra felállhatnak az új irányító testületek. Szerbia és Crna Gora államközösségének élén öttagú minisztertanács áll majd, a miniszterelnök egyben az államfői teendők ellátásra is jogosult (e tisztséget elsőként várhatóan Marovics montenegrói politikus tölti majd be). Az új ország rendelkezik ezen túlmenően egykamarás parlamenttel (a tagokat a közvetlen választásokig a képviselőházak delegálják), lesz továbbá közös zászló, címer és himnusz – ahogy egy rendes államhoz illik. Az ENSZ-ben fenntartott egy széket pedig váltásban vehetik igénybe.

Mindez rendjén, a gyanúnk szerint a jelenlegi jugoszláv állampolgár nem is igen érzékeli majd az „átváltozást”. Sokkal súlyosabbnak minősül a szerbiai változatlan belharc. Vojiszlav Kostu-nica ugyanis – ha szabad így mondani – állás nélkül marad. Jugoszlávia jelenlegi államfője, egyben a Szerbiai Demokrata Párt elnöke a dolgokat eltaktizálva sikertelenül célozta meg a többszöri választásokon Szerbia köztársasági elnöki tisztjét, így – lévén hogy országa, Jugoszlávia megszűnik – számára nem marad más hátra, mint össztüzet indítani „örök” ellenfelére, Zoran Djindjics szerb miniszterelnökre, Kostunica már korábban is azzal a váddal illette a szerb kormányfőt, hogy „káoszt akar”, az elmúlt napok során azonban szótára a legdurvább kifejezésekkel bővült: „gyilkos” elembertelenülés, intézmények leépülése, álreformok. Kostunica mindezek alapján az azonnali választások kiírását követeli. Nos, vehetnénk mindezt az önfejűsége miatt most partvonalra kerülő politikus kétségbeesett lármázásának, a képlet azonban nem ilyen egyszerű. A „szalonnacio-nalista” hírében álló, a hágai nemzetközi bírósággal és a Nyugattal nem igazán rokonszenvező Kostunica ugyanis elszalasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy a várakozó szerbiai középső tömböt az európai integráció irányába lendítse át; fékező, bizonytalan, alkudozó magatartása inkább a már padlón lévő szocialistáknak és radikálisoknak (a Milosevics-mara-dékoknak) nyújtott életben maradási esélyt. Ennek tényét mind a nemzetközi közösség, majd a jugoszláv társadalom későn ismerte fel, ezért a helyzet most nehezebben lesz kezelhető, lévén Kostu-nica pártja időközben jelentősen felerősödött, és szétbomlaszthatja, megbéníthatja a leendő szerb szkupstinát.

Egyelőre az látszik bizonyosnak, hogy Djindjics pozíciói erősödtek, a szerb politikus ügyesebben hajrázott, s most még nehezen értelmezhető koszovói képletével (nyilván a tartomány szétválasztásáról van szó) újabb hírneveket szerzett. A küszöbön áll azonban Szerbia új alkotmányának elfogadása is, s teljes a bizonytalanság, mire számíthatnak a kisebbségek. Szerbia és Crna Gora alkotmányos alapokmánya ezt a kérdést meglehetősen lazán kezeli (csatolt mellékletet helyez kilátásba), s ez nem jó előjel. A Szerbiában élő nemzetiségiek egyébként is érzékenyebben reagálnak a társadalmi mozgásokra, a múlttal való leszámolás felgyorsulását igényelnék, gazdasági potenciáljuk viszont hátrányos, így az állami kasszára utaltak. A létszámban is megfogyatkozó kisebbségek helyzete tehát kiszolgáltatott, s csak reménykedhetnek abban, hogy a létrejött eredmények (például a jugoszláv kisebbségvédelmi törvény) érvényben maradnak. Miközben egy leendő ország a közeljövőben lapozni kezdi új történelmének lapjait, a kérdőjelek csak sokasodnak...