A vers meghalt? Ugyan!

Hatvan évvel később egy eldugott nyírségi kis falu nyolcadikosai briliáns tudással nyertek meg egy országos nyelvi vetélkedőt. Tanáruk a Magyar Rádiónak azt mondta, a nyelv a költészet maga. „Tudja a kedves szerkesztő úr, melyik a legismertebb magyar hexameter?” – tette föl a kérdést, s miután sem József Attila Két hexametere, sem Radnóti Hetedik eclogája nem nyert, elárulta a megoldást. „Naponta minden vásárló olvassa: Áfás számla igényét kérjük előre jelezze!” Tökéletes hexameter. A kis nyírségiek így játszottak a nyelvvel, keresve banki feliratokon jambusokat, hivatalos értesítőkben pentametereket, daktilus után nyomozva versre nem is hasonlító írásokban.

A diákokat a nyelv szeretete kovácsolta közösséggé. A nyelvé, amelynek védelméről, megtartásáról, műveléséről oly sok szót ejtünk. A nyelvé, „amelyben él a nemzet”. Mégsem öncélú nyelvművelés volt, eközben barátok, versenyben társak, munkában együttműködők lettek. Valami olyat éltek meg, amit a médiumidióta világban a képernyő előtt magára maradó gyerek soha, s így soha nem is válhat egészséges felnőtté. Nemzeti közösségről beszélünk gyakran, miközben elfelejtjük, nagy nemzetrészekről, nagy nemzeti közösségekről hiába beszélünk, ha nincsenek meg azok a kicsik: falvakban, iskolákban, utcákban, intézményekben. Azok a közösségek, amelyekben meg lehet tudni, egyáltalán mi a közösségi lét, amelyekben a nagy közösségekhez tartozás mikéntjét lehet gyakorolni kicsiben, sokkal hatékonyabban. Felkent tudorok megfogalmazásában: ott lehet közösségekbe szocializálódni. Mindegy, mit tesz a közösség: énekel, csizmáját veri, komputerprogramokat ír, szaval vagy közösségi klubot meszel. Akár focizzon is vagy túrázzon, akkor is fontos. Anyanyelvről értekezve viszont azt is el kell mondani: focizni lehet más nyelven is, néptáncolni vagy színjátszani nem.

Városi, falusi emberek közül nem is kevesen áldoznak szabad időt, energiát a közösségteremtésre és megtartására. Pótolhatatlan munkát végeznek egyetlen cent nélkül, mert ha a falvakban és városokban, intézményekben a kis közösségek nem léteznek, akkor a politikai program tavalyi tépőnaptár csupán, az érdekvédelem talmi jogászkodás, minden okos nyilatkozat süket duma, s minden újságcikk papírpazarlás. A nemzet lámpásai azok, akik közösségeket hoznak létre, még egyszer hangsúlyozom: teljesen mindegy, milyen tevékenységgel, ha az nemes, és ha az anyanyelv a közösség összetartó ereje.

Miért írja mindezt egy politikai kommentátor? 65 éves a Csemadok. A rendszerváltás után sokan beszüntették volna, sokan pártnak látták, sokan érdekvédelmi szervezetnek, voltak vezetői, vezetőségei, alkalmazottai és pártfogói, de 65 éven át elsősorban helyi emberei. Közösségteremtő emberek, a szó legnemesebb értelmében amatőrök, öntevékeny aktivisták. A legkevesebb, hogy egy születésnap kapcsán köszönetet kapjanak. Úgyhogy, Newton után szabadon: köszönöm, hogy munkámban ilyen óriások vállán állhatok. Mert miattatok nem halt meg a vers, és nem halt meg a közösség.