A utcai politizálásról

<p>Vannak országok, ahol az utcai demonstrációk a politikai kultúra részét képezik. Ahol állandóan tüntetnek a szakszervezetek, az ellenzéki pártok, bárki.</p>

Vannak olyan országok is, ahol a legnagyobb tüntetéseket a kormánypárthoz hű csoportok szervezik, sőt, maga a kormány rendeli meg a szimpátiatüntetést, mert egyrészt félti a hatalmát, másrészt meg folyamatosan meg akarja mutatni magának, hogy az utcát is uralja, nem csak a parlamentet. És vannak olyan országok, ahol ezer tüntetővel már címlapra lehet kerülni, sőt, még egy parlamenti elnököt is meg lehet futamítani. Persze közben tudjuk, hogy Paškát nem a népharag kergette el, Robert Fico küldött neki selyemzsinórt, de ezt senki sem látta, így ez a legenda addig fog élni, amíg valaki meg nem cáfolja.

Tüntetni szerencsére bárkinek szabad, ez a demokrácia egyik fontos vívmánya. Ám az ellenzéki politikusoknak talán akkor érdemes az utcára vinni a tömeget, ha úgy látják, hogy a parlamentben már nem képesek érvényesíteni az érdekeiket. Amikor az ellenzéki politikus úgy érzi, hogy a parlamentben teljesen feleslegesen beszél, vagy nem képes az üzeneteit más csatornákon eljuttatni a potenciális szavazókhoz, akkor irány az utca! Ha úgy érzi, hogy a demokráciát és a szabadságot veszélyezteti az aktuális hatalom, ki kell menni tüntetni. A szlovákiai ellenzék egy része nemrég úgy döntött, hogy már nem a parlamentben, hanem az utcán kell érvényt szereznie igazának. Ám ennél a csapatnál leginkább azt látni, hogy az elmúlt időszakban egyik sem volt képes átütő sikereket elérni, így egyéb módszerek helyett inkább az utcán toboroznak híveket.

Az SaS-t és a NOVA-t folyamatosan a parlamenti küszöb alatt mérik a közvélemény-kutatók, Matovičék is fogyni kezdtek, Alojz Hlina meg sosem érezte magát jól a parlament falain belül. Kérdés, hogy ez a vegyes társaság összemelegedik-e a hidegben, létrejön-e valamiféle tömb, vagy szétszélednek. Külön-külön mindegyik megpróbálta már, most éppen az utcán melegednek össze. Választás az elkövetkező két évben nem lesz, így nem derülhet ki, mekkora lehet ennek a csapatnak a valódi támogatottsága. Bár Ficóék csillaga már túl van a zeniten, a Smer megpróbálja a maga oldalán tartani szavazótáborát. Magát a renddel, az ellenzéket pedig a káosszal próbálja azonosítani. Szlovákiában nincs akkora kormányváltó hangulat, ahogy azt néhány ellenzéki politikus beállítja, így tovább kell keresni a fogást Ficóékon. Az emberek meg nem szeretik a támadó politikát, sőt a politikusokból is egyre inkább elegük van... Egy éven belül meglátjuk, kinek sikerül több szavazót a maga oldalára állítania, de a szlovák mentalitást ismerve azt tippelem, hogy nem az utcán, hanem a parlamentben politizáló pártoknak lesz nagyobb esélyük a Smer leváltására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?