A tyúk és az okostojás

Van maguknál antiszemitizmus? – kérdezték Mikuláš Dzurindától Izraelben, mert Izraelben mindenkitől megkérdik ezt, mire a kormányfő azt válaszolta: Nincs, pedig igény az lenne rá.

Persze, régi vicc ez (vagy tán nem is az), mindenesetre és természetesen a kormányfőnek nincs ideje olyasmikkel foglalkozni, hogy ki zsidó, ki nem, a gazdasági kapcsolatokról tárgyalt Izraelben, azt mondták. De én tudom, hogy a Moszad munkáját ment tanulmányozni, a világ legjobb titkosszolgálatai közé tartozik, mert nincs más választása, és Dzu-rinda egy ideje úgy bolondul a titkosszolgálati jelentésekért, mint annak idején Mečiar. Meg ne feledjük azt se, hogy a SIS szép nagy le-hallgatóberendezése, ami mostanában olyan gyakran „elromlik” és lehallgatja a politikusok mobiltelefonjait, szóval az is izraeli gyártmány, és érdemes róla minél többet megtudni.

Egyébként Mečiar szerint ezen a berendezésen Dzurindát is lehallgatták, a telefonbeszélgetéseket 100 ezer koronáért kínálták neki megvételre, de ő elutasította, mert törvénytisztelő polgár. És kikérte magának, hogy hozzá hasonlítsák Dzurindát, mert ez sérti őt. A Sme készített interjút Mečiarral, leginkább arról, mennyire rossz fiú lett ez a Dzurinda, ezután már csak Ivan Lexa jöhet, aki szaktekintélyként elmesélheti, szerinte milyen praktikákat alkalmaz most a szlovák titkosszolgálat, és hogy él vissza ezzel a kormányfő. Hallom, hogy hasad a tudat.

Karol Ondriáš kommunista képviselő a hét folyamán kapitalista gyártmányú számítógépeket, programokat és kivetítőt is igénybe vett, hogy színes grafikonok segítségével bizonyítsa be kollégáinak: a szocializmus idején bizony mindenki jobban élt. Bár nagyon sok meggyőző számmal nem tudott szolgálni, de egy folyamatábrán gyönyörűen bemutatta, hogy 1989 előtt még a tyúkok is jobban tojtak. Vajon ki súgta meg a tyúkoknak, hogy véget ért a jó világ? Ondriaš arra is figyelmeztetett, hogy ha máig tartana a kommunizmus, annyi autópályát építettek volna az elmúlt tizenöt év során, hogy nem lenne hova lépni. Ez bizony elég nagy baj lenne, mert külföldre se mehetnénk, idehaza se lenne hova lépni, a tyúkok se tudnának egy lépést se tenni, se tojni, csak az autópályákon köröznénk 120-as Škodákkal.

Végre létrejött a nemzeti egység is Szlovákiában. Az ország igazi szlovák érzelmű csoportosulásai Ján Slota köré gyűltek, de az első pár percet mea culpázással kellett tölteniük. Jano bocsánatot kért Olga Keltošovától, akiről nemrég még azt állította, hogy nincsenek hazafias érzelmei, Vojtech Tkáč pedig megpróbálta elmagyarázni, hogyan is szavazhatott két képviselője a Selye János Egyetem létrehozása mellett. Úgy, hogy nem hallgatták rá. Az öszszeborulásnak az a vége, hogy a Mečiartól el- és a HZDS-ből kiszakadó két párt, valamint három másik, amelynek nevében kötelezően szerepel a szlovák és a nemzeti, közös elnökjelöltet indít, Ivan Gašpa-rovičot, hiszen ő már bizonyított.

Nem úgy, mint Rudolf Zajac, aki egyelőre csak annyit árult el, a receptek összesítéséből bármelyik biztosító kiolvashatja, hogy az adott orvost melyik gyógyszerforgalmazó képviselője kereste fel. A farma-ceuták közt nyílt titok, hogy a gyógyításba beleunt, fiatal és jóképű orvos-hölgyek a jobb kereset reményében gyógyszerszállítókhoz mentek üzletkötőnek. Egyikük-másikuk már a pozsonyi belvárosi butikokban vásárolja a kosztümkéket. Bizonyára azért, mert ott a legolcsóbbak. Egyébként Zajac azzal fenyegetődzik, hogy patikák sorát nyitja meg, ha kell, a másik felét meg bezáratja. Bár az új gyógyszerka-tegorizálással párhuzamosan ez csak az agónia meghosszabbítása lesz, Zajac bizakodva nézhet a jövőbe: őt sem értik, mint Margareth Thatchert annak idején. A vaslédi azóta közgazdasági fogalom. De Teréz anyát többen szeretik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?