A tizenkettedik órában

Mikuláš Dzurinda újra ragyog. Az ország napokon belül NATO-tag lesz, másfél hónap múlva pedig belép az Európai Unióba. Hatodszor sem tudták meneszteni legközelebbi bizalmasát, Ivan Miklošt, akinek adóreformjairól, kurázsijáról áradozik az európai bankárvilág. Szlovákia valóban jelentős utat tett meg 1998 óta. Hat esztendeje a Mečiar-rezsim majdnem annyira szalonképtelen volt, mint napjainkban Lukasenko diktatúrája. Mégsem minden arany, ami fénylik. A kormányfő mintha valóban a BNW ablaküvegén át szemlélné a szlovákiai állapotokat. Tévedhetetlennek hiszi önmagát. Ráadásul dölyfös is. A tisztségét a közjó szolgálataként értelmező miniszterelnök még koalíciós tárgyalásokon sem mondhatná a nagyobb agrártámogatást szorgalmazó Magyar Koalíció Pártja vezetőinek, hogy „ganajra több pénzt nem adunk”. Miként a pénzügyminiszter sem válaszolhatja cinikusan a nyugdíjasok megélhetési gondjai miatt aggódó partnerének, hogy „az öregek bírják ki valahogy még egy ideig”, ahogy nem is olyan régen Mikloš tette. Bizony, egyre több pályakezdő, fiatal értelmiségi, kispénzű család, a minimálbérnél alig többet kereső személy, továbbá nyugdíjas és munkanélküli már nem győzi állni a megélhetési költségeket. Bizony, a nálunknál gazdagabb országok felelős vezetői sem merték mindmáig felemelni az alapvető élelmiszerek és a gyógyszerek áfakulcsát más árukkal azonos szintre, esetünkben tizenkilenc százalékra. Egyszerű lenne azzal folytatni, hogy bukjon a kormány, jöjjenek a gyalogpolgárok szempontjai és gondjai iránt érzékenyebb politikusok. Csakhogy Szlovákiában nincs európai értékrendje a legfőbb ellenzékieknek. Robert Fico csak a szólamaiban szociáldemokrata, a valóságban a nacionalistákkal szövetkezik. És azzal a Mečiarral viaskodik, hogy ki legyen a dudás az ellenzéki csárdában, aki újra szirénhangokat hallat. Bölcsen döntött az MKP, amikor tartózkodott a pénzügyminiszterrel kapcsolatos bizalmatlansági szavazáskor. Ezzel az egyetlen lehetséges kiutat jelezte a jelenlegi politikai patthelyzetből, amelyből először demokratikus értékrendet képviselő államfő megválasztásával lehet kikerülni. Aztán az elkerülhetetlen korrekcióval, vagyis Mikulás Dzurinda menesztésével. Aki fentebb említett tulajdonságai miatt már képtelen visszaállítani a parlamenti többséggel rendelkező, továbbá a szociális szempontokat is szem előtt tartó koalíciót, amely már a tizenkettedik órában vergődik. Jórészt viszálykodásaiknak is köszönhetően Mečiar vagy Gašparovič államfőként, Fico pedig miniszterelnökként áll ugrásra készen.