A szerelem almája

Például arra, hogy az egyes társadalmak milyen szerelmi vágyfokozó étkeket használtak.

Az ókori Görögországban, ahol szinte vallásszámba ment a szerelem – Aphrodité, a szerelem istennője a legnépszerűbb olimposzi hölgyek közé tartozott, az ő nevéből ered az afrodiziákum szó –, gasztronómiai művészetté fejlődött a vágyserkentő és vágymegtartó ételek és italok készítése. Aphroditének a gránátalma volt a jelképe, a szerelem almája, ezért eleve afrodiziákumnak tartották. Közismert volt továbbá a satyrion nevű ital, melyet a vadorchidea nektárjából és frissen fejt kecsketejből mixeltek. Sajnos, ma már nem ízlelhető, mert a vadorchidea védett növény (biztosan a sok bájital vezetett a pusztulásához).

Szinte minden kultúrában ismert volt a fűszerek vágyserkentő hatása. Ánizs, fahéj, kardamon, bors, sáfrány, vanília, szerecsendió, szegfűszeg – frissen őrölték, és beleszórták az ételekbe és italokba. Az egyiptomiak az olajos magvakat kedvelték. A keleti társadalmakban olyan dolgokból készült porokkal is dúsították az ételeket, amelyeket a jó férfierő jelképeként tartottak számon. Ilyen volt az elefánt vagy az orrszarvú agyara, ragadozó állatok pénisze (szegény oroszlán!), Afrikában pedig a kőrisbogár (úgy emlékszem, erről szól Roald Dahl egyik novellája is).

A nyugati kultúrákban a halra és a kagylókra esküdtek. Az uralkodók szerelmi légyottjaik előtt kagylót és kaviárt ettek. Az előbbit nyersen, néhány csepp citrommal, az utóbbit borral, majd nagyjából a tizenhetedik századtól kezdve pezsgővel. Az ír módra készített hal is hatásos és emlékezetes vacsora lehetett. Bármilyen füstölt halat hosszában kettévágtak, meglocsolták ír whiskey-vel, és következett a produkció: a halat meggyújtották, s amint a lángocskák kihunytak, kenyérrel és sörrel fogyasztották (egyszer Mártika barátnőmmel B-52-es koktélt rendeltünk, aztán alig bírtuk eloltani, a végén már a szívószál is lángra kapott, de hát ez egy más történet).

Az édes gyümölcsöknek, a banánnak, fügének, baracknak is vágyserkentő hatást tulajdonítottak. És a csoki! Casanova is csokit majszolgatott, mielőtt soros kalandjára indult volna, s XV. Lajos szeretője is ezzel kínálta a kedvesét (gondolom, a kaviár után).

A múltbeliek táplálkozásának persze nem a vágyserkentés volt a középpontja. Sorozatos éhínséghullámok söpörtek végig az emberiség történelmén. Nem is tudatosítjuk, micsoda ajándék, hogy nekünk naponta van mit ennünk.