A Szentszék mostohagyermekei?

Lassan 12 éve, hogy az igény megfogalmazódott. A szlovákiai magyar katolikusok azóta is minden évben türelemmel és alázattal zarándokolnak Komáromba imádkozni. Az imádságra nincs felelet! A jogos kérelmet az egyháznak kell megoldani. A Szentszék nem zárkózott el a kérelem elől, de hallgatása azokat igazolja, akik azt állítják, hogy a megoldás kulcsa a Szlovák Püspöki Kar kezében van. Ők időnként felröppentenek a sajtóban egy-egy hírt: nem lesz magyar püspök. Pedig voltak évek, amikor a Komáromi Imanapokon az ország érseke celebrálta a szentmisét. Jó lenne tudni, milyen szándékkal... Legutóbb pedig az a hír látott napvilágot, hogy esetleg magyar segédpüspök kinevezéséről lehet szó. A nekünk szánt gesztus sajnos nem jelent többet annál, mint ha azt mondták volna: nesze semmi, fogd meg jól! Hiszen a segédpüspök jogköre annyi, amennyit a püspök engedélyez számára.

Ez a megoldás semmit sem változtatna eddigi siralmas helyzetünkön. A Pozsony-nagyszombati Egyházmegye magyarok által lakott településeiben 54 plébánia üres, húsz községben nyugdíjas lelkész tevékenykedik, huszonötben pedig szlovák anyanyelvű. Szlovákiában magyar nyelvű katolikus papképzés nem létezik. A jelenlegi, mintegy ötven szlovákiai magyar kispap többsége Magyarországon tanul, s tanulmányaik befejezése után állítólag nem kapnak idehaza az illetékes szlovák megyés püspöktől működési engedélyt. A Szlovákiai Magyar Papok Társulása, a GLÓRIA is csak kiadói tevékenységet végezhet. A magyar hitoktatók helyzete is rendezetlen. Aki Szlovákiában szakképzett hitoktató akar lenni, az csak szlovákul tanulhat! A Pannonhalmi Hittudományi Főiskola által szervezett, Komáromba kihelyezett hitoktatóképző képesítését nem ismerik el, s a végzett hallgatók nem kapnak szakképesítésükhöz méltó besorolást. Hasonlóképpen a Győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán végzett 1–4-es pedagógusainkhoz. Ott a katolikus egyház, itt az oktatási minisztérium rendelkezik ekképpen.

Szólni kell arról is, hogy sok magyarlakta településen olyan papok működnek, akik nem tudnak jól magyarul. A pedagógusnak, a színésznek, a papnak a beszéd, a szó a munkaeszköze. Ha egy misét celebráló pap töri a nyelvet, a nyelvi és stiláris botlások prózaivá alacsonyítják, tönkreteszik a szertartás lényegét, misztériumát és a felemelő ünnepi érzés helyett megbotránkozást váltanak ki. (Dél-Szlovákiában történt egy esküvői szertartáson, hogy az eskető lelkiatya az „anyaszennyház nevében” üdvözölte a fiatal párt és azzal bocsátotta útjukra őket, hogy „ezentúl a szeretet fog bennetek lakkozni!...”) Mi úgy gondoljuk, hogy Isten igéje becsesebb annál, minthogy olyanok hirdessék, akik csak törik a nyelvet.

František Tondra püspök, a Szlovák Püspöki Kar elnöke (Plus 7 dní, 2001. május 21.) azt nyilatkozta: „Tisztán egyházi szempontból nem látom szükségét magyar püspök kinevezésének. Ha valakinek más indítékai vannak, az más lapra tartozik.” Itt szeretném elmondani a püspök úrnak, hogy mi úgy hisszük és gondoljuk, hogy nyilatkozatával ellentétben pontosan egyházi szempontból van szükség magyar püspökre. Az egyház küldetése: Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése. Az egyház az embert kereső Isten szolgálója is egyben, s mivel emberrel kapcsolatos transzcendens küldetése van – éppen küldetése révén – köze van mindenhez, az emberi élet teljes dimenziójában. Köze van a nemzethez, az anyanyelvhez, az emberek teljes életéhez. Hogyan? A keresztény egyének által, akikben a transzcendens immanens világ megvalósul. Mikor élhet a hívő teljes hitéletet? Akkor, ha anyanyelvén hallgathatja az evangéliumot, az igehirdetést és kapja a szentségek kegyelmét. Ehhez a II. Vatikáni zsinat biztosít jogalapot. Továbbá szeretném a püspök úr figyelmébe ajánlani azt a pápai enciklikát is, amely kimondja, hogy minden népnek a maga soraiból legyen főpásztora és egyházi vezetője!

A magyar keresztények Szlovákiában nem kérnek különleges kegyet, csupán azt, ami jár nekik. Hiszen például az úgynevezett „ezeréves elnyomás” idején Magyarország hercegprímásainak nagy hányada szlovák származású volt (csak néhány nevet a teljesség igénye nélkül: Scitovszky János, Rudnay Sándor, Csernoch János és mások, csak el kell látogatni az esztergomi bazilika kriptájába, ott a teljes névsor.)

Ha a Szlovák Püspöki Kar nem képes vagy nem akar kegyet gyakorolni a szlovákiai magyar kisebbség felé, nem tart attól, hogy ezt az Isten számonkéri majd? Tudatában van-e a Püspöki Kar annak, hogy elutasító magatartásával nem szolgálja az egyház nemzetek felett álló és nemzeteket összebékítő küldetését? Hiszen közös történelmünk során a két nép életében a Mária-kultusz is meghatározó szerepet játszott. A szlovákok a Hétfájdalmú Szűzanyát kérik (Oroduj aj za náš národ), a magyarok pedig a Boldogasszony Anyánkhoz imádkoznak, hogy ne feledkezzen meg róluk.

A magyar nyelv sajátos kifejezése, hogy az egyházat anyaszentegyháznak nevezi. Az egyház irányunkban nem akar jó anya lenni, hogy gondoskodjon gyermekei igényeiről? Milyen szolgálói az Úrnak azok, akik nem veszik figyelembe az Isten által rájuk bízott nyáj kérését, imáját, könyörgését, 12 éve tartó búcsújárását? Zörgessetek és megnyittatik, kérjetek és adatik nektek – mondja a szentírás. Vajon a „Vox populi vox Dei” üzenete sem érvényes már tájainkon? Különös aggodalommal tölti el szívünket hitéletünk siralmas állapota, és felvetődik bennünk a kérdés, hogy a Szentszék és püspökeink mostoha gyermekként kezelnek bennünket. Talán az elnemzetlenítés sorsát szánták nekünk, szlovákiai magyar katolikusoknak? Mi elsősorban vagyunk katolikusok, és csak azután magyarok. Hasonló magatartást várnánk el a szlovák egyházi méltóságoktól is.A szerző a Somorja és Vidéke Kulturális Társulás elnöke