A síp ereje

Mikor a korábbi elnök érezte, hogy távoznia kell, mert elfogyott a támogatottsága, és nincs számára más kiút, gejzírként tört fel a más futballhétköznapokra vágyók hangja. Maguk közé csalták a nemzetközi vizeken evező egykori válogatott játékmestert, mondván: ő nincs benne a nyugat-szlovákiai érdekharc sűrűjében, rábízható a szervezet irányítása. Nagy médiakampánnyal az illető le is ereszkedett a régióba, de a szavazáson könnyűnek találtatott. Az sem kell ma ennek a futballvilágnak, hogy az eddigieknél nagyobb legyen a klubok szava. Azok inkább törődjenek magukkal, fejük meg maradjon ott, ahol van, ne nőjön a területi szövetségek fölé. A jelöltek túlbuzgó lapmutogatásából az is előjött, hogy ne azok irányítsák a szervezetet, akik a fociból élnek, hanem azok, akik azt szolgálják. Meg az is, hogy véget kell vetni a bírók és meccsellenőrök uralmának. Ez tűnt a legmélyebbről feltörő kívánalomnak. Olyannak, aminek elhangzása biztosan gondolkodóba ejtett számos sportvezetőt, ilyen vagy olyan múltú és kötődésű küldöttet. Mi lesz, ha nem az lesz, ami eddig volt a húsosfazéknál? Hova sorakozzak az érdekharcban? Ki mögé álljak? És amikor már az is felmerült, hogy esetleg nyilvános szavazással válasszanak elnököt, az még inkább zavarba hozta a titkolódzásba burkolódzókat. Abba még belementek, hogy módosuljon az alapszabály, s belekerüljön a nyilvános szavazás lehetősége is, de az már túl nagy falat lett volna, ha rögtön alkalmazzák is a gyakorlatban. Így maradt a titkos elnökválasztás. S ebben a jelöltek újonca nyert. A hajdani és jelenlegi játékvezetők, meccsellenőrök képviselője. Tudták, hogy kit kell előhúzni az utóvédharcra. Nincs előre megírva, kiből lehet sportvezető, futballfunkcionárius. Játékosból? Edzőből? Mecénásból? Bíróból? Mindegyikből lehet, ha környezete és társai révén a többség a magasba emeli. Nyugat-Szlovákia futballéletében továbbra is a játékvezetőkből és meccsellenőrökből való választás a menő. Az utóbbi hetek érdekharca is ezt igazolta.