A semlegesség csak egy rossz álom

Az egyik megdöbbentő adat, hogy a lakosságnak mindössze 21 százaléka tartja magát a Nyugathoz tartozónak, igaz, keleti irányultságot is csak 13 százalék jelölt meg. A lakosság több mint fele bizonytalanul, valahová középre sorolná az országot, egyfajta neutrális helyzetet képzel el a Nyugat és a Kelet között.

Sokak szerint szerencsés véletlenek sorozata, hogy Szlovákia jelenleg ott tart, ahol tart, vagyis tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak, sőt tagja az eurózónának és – részben ez utóbbiból is következően – olyan országként emlegetik, mint amelyik egy többsebességes unió létrejötte esetén az unió magjának, gyorsabban integrálódó csoportjának is tagja lehet.

Valóban a véletleneknek vagy a szerencsés, jó pillanatban bekövetkező pozitív változásoknak köszönhető a jelenlegi helyzet, hiszen 1998 előtt, a mečiarizmus idején még az sem tűnt biztosnak, hogy a közeli jövőben tagjai lehetünk az Európai Uniónak, ráadásul akkor lekéstük a NATO keleti bővítésének első hullámát.

Egyáltalán nem volt biztos, hogy 1998-ban nem Vladimír Mečiar alakíthat kormányt még négy évre, és 2002-ben is inkább meglepetés volt, mint evidencia az újabb Dzurinda-kormány felállása. Ennek a két választási eredménynek köszönhető, hogy tagjai lettünk a NATO-nak, és az első keleti bővítési hullámban, 2004-ben bekerültünk az EU-ba is.

Bár a NATO-tagság támogatottsága korábban sem volt túlságosan erős Szlovákiában, az EU-csatlakozást azonban mindig is a lakosság abszolút többsége támogatta.

Ezért is kicsit meglepő, hogy most csak 53 százalék tartja előnyösnek az uniót.

Igaz, ha szavazni kellene a tagságról, 66 százalék most is igent mondana. Ugyan egy év alatt 7 százalékponttal, 53 százalékra nőtt azok aránya is, akik a NATO-ban maradásra szavaznának, viszont a kilépésre voksolók aránya 10 százalékponttal, 31 százalékra emelkedett.

A NATO- és EU-ellenesség szorosan összefügg az „oroszbarátsággal”, ami Szlovákiában erős trend, és sokszor felbukkan a legmagasabb szintű vezetők, elsősorban a Smer és az SNS politikusainak körében is. Elég csak Robert Fico szokásos május 8–9.-i szerepléseit figyelni: rendszeresen az orosz nagykövetség embereivel emlékezik a második világháború európai befejeződésére, szívesen koszorúz a pozsonyi Slavínon. Idén különösen erős beszólása volt az exminiszterelnöknek: nem csatlakozunk az oroszellenes őrülethez, jelentette ki. Andrej Danko SNS-elnöknek sem kell a szomszédba mennie néhány oroszbarát kijelentésért.

Az oroszbarát álláspont terjesztői közé tartoznak a szokásos szélsőséges körök, Marian Kotlebáék és egyéb szélsőjobboldali szervezetek mellett volt vezető politikusok, például a kereszténydemokrata Ján Čarnogurský is.

Mindezt a Smer általában ellensúlyozni próbálja valamilyen EU-pozitív, a Nyugat iránti elkötelezettséget bizonygató üzenettel. Peter Pellegrini miniszterelnök és külügyminisztere, Miroslav Lajčák a Globsec-konferencián megerősítette Szlovákia Nyugathoz való tartozását. Kérdés azonban, hogy ez a Smer választóihoz hogyan és milyen formában jut el. A párt vezetőinek kétkulacsos politizálása nem erősíti a nyugati orientációt a lakosság körében.

Hiába mondja Pellegrini a Globsecen, hogy a neutralitás nem alternatíva Szlovákia számára és „ez veszélyes kísérletezés lenne a jövőnkkel”, ha nem hajlandó határozottan fellépni a putyini Oroszország által terjesztett dezinformációk okozta veszéllyel szemben.

E nélkül jövőre csak a helyzet romlásáról tudunk majd beszámolni a pozsonyi biztonságpolitikai konferencián.