A populizmus királyai

Ez azt jelentette, hogy idén már nem tudják megállítani a törvényből automatikusan következő béremelkedést, mivel a jogszabályt rendes eljárásban csak a következő ülésen fogadhatná el a testület, ami rendes körülmények között csak januárban kezdődik. A javaslatra mindössze 32 képviselő szavazott igennel, ebből 15 Kotleba képviselője. Az ellenzék többi része egységesen elutasította a javaslatot.

A kormány főpopulistája

A fizetések befagyasztására vonatkozó jogszabályt a kormány nyújtotta be, és javasolta azt is, hogy gyorsított eljárásban tárgyalja a parlament. Mivel a törvényjavaslatot november 15-én fogadta el a kormány, nem is tehetett mást, csak kérhette a gyorsított tárgyalást, ha azt akarta, hogy januárban életbe léphessen a törvény. A miniszterelnök indítékairól lehet vitatkozni, feltehetjük a kérdést, hogy vajon a megyei választások eredménye, a Smer és a másik két kormánypárt preferenciáinak csökkenése közrejátszott-e mindebben. Az azonban biztos, hogy már a benyújtása is erősen populista lépés volt. Célja a „soft szavazatvásárlás”, vagyis a választók erre fogékony részének megszerzése/megtartása. Fico reakciója viszont már a szélsőséges populista kategóriába esik. Ahogyan viszont bejelentette, hogy összekapcsolja a kormánnyal szembeni bizalmi szavazással, az már az egyik legnagyobb kaliber volt – ennél nagyobbnak talán csak az egy héttel korábban „elsütött” éjszakai műszak tekinthető. Ha ez megrendezett akció volt, akkor a médiatanácsadója komoly karácsonyi jutalomra számíthat, a tervért és a kivitelezésért egyaránt.

A másik „király”

Robert Ficónak megvan a megfelelője az ellenzéki oldalon. Igor Matovič nem hagyhatta ki ezt a lehetőséget, a parlamenti munkával szembeni averzióját is félretette, és hat hónap után bement a törvényhozásba, hogy ellenzékiként beterjessze ugyanazt a bérbefagyasztási javaslatot, ráadásul egy egészségügyi törvényhez csatolva. A kormányoldal elutasítása borítékolható, a cél tehát egyértelmű: úgy beállítani a kormányoldalt, hogy emelni akarja a képviselői fizetéseket. Demagógiából újabb egyes Matovičnak.

Sok vagy kevés?

Lehet azon vitatkozni, hogy sok vagy kevés a képviselők fizetése. A minimálbérhez viszonyítva sok a több mint 3 ezer euró, az európai parlamenti képviselő fizetéséhez képest – aki mintegy 7 ezer eurót keres –, kevés. Bizonyos időszakokban, mint amilyen a 2009-es gazdasági válság és az utána következő időszak volt, valóban indokolt, hogy az ország vezetői szolidaritást vállaljanak az emberekkel, legalább ne emelkedjen a fizetésük, ha másoké sem nő, vagy egyenesen csökken, esetleg sokan veszítik el munkájukat. Ez az időszak azonban szerencsére mögöttünk van.

A demokratikus rendszer nem attól a legjobb, hogy keveset kell fizetni a vezetőknek. A királynak nem volt szüksége fizetésre, hiszen minden az övé volt, az ország „javait” csak „hűbérbe” adta a hozzá hű vazallusoknak, s ha akarta, visszavette azokat. Valami hasonló működött a szocializmusban is, ahol a kommunista pártvezetőknek sem volt szükségük magas fizetésre, hiszen mindent állami pénzből oldottak meg, lásd például az olcsón/ingyen kiutalt villákat. A pénzt különben sem tudták volna elkölteni, mert nem nagyon volt mire.

A HÍD TOVÁBBRA SEM TÁMOGATJA A BÉREK BEFAGYASZTÁSÁT

A parlament és a kormány az ország kirakata, ami nincs ingyen. A vezetés fizetésén nem spórolni kellene, hanem olyan embereket oda juttatni, akik megérdemlik. Nem a fizetést kell számon kérni, hanem a munkát. És, hogy kinek fizetünk, az a választásokon dől el.