Miért diszfunkcionális az amerikai demokrácia?

Az USA hagyományosan a világ liberális kormányzatainak a legerősebb támogatója volt, hanyatlásának következményei globálisak és jelentősek, éppen ezért jobban meg kell értenünk az okokat. Az amerikaiak egymásba és kormányzati rendszerükbe vetett bizalmának hanyatlása – és mindaz, ami ebből következett: a választási eredmények tagadása, a politikai erőszak, a kormányzaton belüli konfliktusok és az „erős ember” uralma iránti vágy – nem légüres térben következett be, és tanulságokkal szolgál mások számára is szerte a világon.

Oszd meg, foszd meg...

Az amerikaiak polgártársaikba vetett bizalma generációs mélypontra jutott. 1994 óta megháromszorozódott azoknak az aránya, akik „nagyon kedvezőtlenül vélekednek” a másik politikai pártról, ami az ún. érzelmi (vagy affektív) polarizáció meredek növekedését tükrözi: ez a fajta szembenállás nem a politikai különbségeken, hanem a másik oldal iránti zsigeri ellenszenven alapul. A Pew Kutatóközpont szerint mindkét nagy párt szavazóinak egyre nagyobb része tartja „korlátoltabbnak, tisztességtelenebbnek, erkölcstelenebbnek és kevésbé értelmesnek” a másik párt tagjait, mint a többi amerikait.

Az intézményekbe vetett bizalommal sem jobb a helyzet. Azon amerikaiak aránya, akik bíznak a saját kormányukban, 2007 óta nem haladja meg a 30%-ot – hasonló a mutató pl. Örményországban, Horvátországban és Ni­gé­riában –, ez pedig kevesebb, mint a fele az északi országokban tapasztalható bizalomindexnek. A bizalmatlanság mára a választási folyamatra is kiterjedt. Tízből csaknem négy amerikai (ezen belül tízből csaknem hét republikánus) úgy gondolja, hogy a 2020-as választást elcsalták.
Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy sok szavazó támogatja a rendszerváltást. Az elmúlt évek közvélemény-kutatásai szerint az amerikaiak csaknem egynegyede „kifejezetten vonzónak találna egy autoriter rendszert”, és minden ötödik számára elfogadható lenne a katonai rezsim – szemben az 1990-es évekkel, amikor 16-ból mindössze 1 polgár képviselt hasonló nézeteket.

A civil társadalmat fenyegető veszélyek is nőnek. 2017 óta több mint 200 olyan törvényjavaslatot nyújtottak be állami szinten, amely valamilyen módon a tiltakozás lehetőségét korlátozta, és 38-at törvénybe iktattak. Csak 2020-ban legalább 100 újságírót vettek őrizetbe az Egyesült Államokban, miközben tüntetésekről tudósítottak. A Képviselőház Igazságügyi Bizottsága több száz egyetem, környezetvédő szervezet és bevándorló csoport ellen indított vizsgálatokat. A dezinformációt tanulmányozó kutatók is a törvényhozók célkeresztjébe kerültek, amit nehéz nem szélesebb kontextusban értelmezni – vagyis hogy a demokrácia őreinek az elhallgattatása a cél. Az ilyen és hasonló megoldások egyre gyakoribbá válnak, ahogy az illiberális politikusok szerte a világon tanulnak egymás forgatókönyveiből.

Fokozódnak a kormányzást ellehetetlenítő pártoskodó konfliktusok is. Állandósultak a költségvetés körüli harcok, ami nem ritkán a kormány cselekvőképességét is befolyásolja, vagy éppen veszélyezteti az Egyesült Államok adósságának törlesztését. A Szenátusban heves küzdelem bontakozott ki a Legfelsőbb Bíróság jelöltjeinek megerősítése körül. Eszkalálódtak a politikai riválisok elleni támadások, legutóbb például az amerikai belbiztonsági minisztérium vezetője ellen indult vizsgálat, mintegy válaszul a folyamatban lévő bevándorlási vitákra. Hasonló konfliktusok sora zajlik az egyes tagállamok kormányzatai és a szövetségi ügynökségek között.

Egy 1787-es építmény

Ahhoz, hogy megértsük, Amerika tapasztalatai hogyan segíthetnek a demokráciáért folytatott harcokban szerte a világon, először is meg kell értenünk, mi áll a működési zavar hátterében. A probléma egy része alapvető. Az amerikai demokrácia tervezési paradoxon: míg a kisebbség jogainak és szabadságának a védelme hívta életre a koronás uralkodóval szemben, ténylegesen a fehér, keresztény, tulajdonnal rendelkező férfiak hatalmának a fenntartására épült. Az alapításkor a lakosság mindössze 6%-a volt jogosult szavazni. És bár a nem többségi típusú rendszerek általánosak voltak az adott korszakban (az európai „demokráciákat” is gondosan a gazdag elit védelmére tervezték), Amerika egyedülálló a tekintetben, hogy nem sikerült megreformálnia ezeket a rendszereket.

Például a Szenátusban és az Elektori Kollégiumban jelentősen felülreprezentált a vidéki lakosság és a kevésbé népes tagállamok, míg az egytagú, „a győztes mindent visz” elven működő kongresszusi körzetek rákényszerítik a kétpártrendszert az Egyesült Államokra, és olyan antidemokratikus gyakorlatokat ösztönöznek, mint a választókerület-manipuláció – az angolszász szakirodalomban: gerrymandering –, amikor a választott tisztviselők a saját pártjuk javára húzzák meg a határokat. Ez biztonságos kongresszusi körzeteket hoz létre, ami – az előválasztásokon szokásos igen alacsony részvétellel párosulva – a tényleges választásokat nagyrészt irrelevánssá teszi, mivel azokat az előválasztások kisebb és ideológiailag szélsőségesebb szavazóbázisának a döntései váltják fel. A gerrymandering következtében a körzetek közel 90%-ában ma már nincs verseny, ami azt jelenti, hogy aki megnyeri az előválasztást (általában a szélsőségesebb jelölt), az minden emberi számítás szerint megnyeri a tényleges választást is. Ezek a struktúrák mind súlyosbítják a polarizációt, és politikai zsákutcába vezetnek.

Modern prés alatt

Ám a strukturális tényezők önmagukban még nem magyarázzák meg, hogy az amerikai demokrácia miért vált ilyen egyértelműen működésképtelenné. Végül is a struktúrák nem újak, és hasonló mértékű érzelmi polarizációt tapasztalhatunk más modern nyugati demokráciákban – pl. Kanadában vagy Svájcban is. A közelmúltbeli változások viszont tovább fokozták a nyomást. Itt elsősorban a kampányfinanszírozási törvények változásaira érdemes gondolni. 2002 óta ezek a törvények olyan módon alakultak, hogy a pénzt elvonták a pártoktól – amelyek, bármilyen hihetetlenül hangzik is, de hagyományosan mégis csak valamiféle moderáló szerepet játszottak –, és a szélsőségesebb külső támogató csoportokhoz csatornázták be a forrásokat.

Ugyanilyen fontos, hogy a mé­dia­bizniszben bekövetkezett változások a „konfliktusvállalkozók” megjelenésének kedveztek – jelöltek és választott tisztségviselők új generációja tűnt fel, akik bármit megtesznek azért, hogy bekerüljenek a hírekbe és figyelmet keltsenek. A polarizáció most nyereséges üzlet. Míg a konfliktusvállalkozás, az indulatgerjesztés és a demokratikus normák megsértése napjainkban igazán izmosan a jobboldalon mutatkozik meg, egyes szakértők attól tartanak, hogy ha az amerikai demokrácia problémái megoldatlanok maradnak, a visszavágóként felvezetett jogsértések a baloldalon is teret nyerhetnek. Nem nehéz elképzelni egy olyan forgatókönyvet, amelyben mindkét fél rövid távú győzelmet akar elérni a demokratikus rendszer integritásának az árán. A „fogat fogért” alapú normaszegések könnyen végtelen hurokba fordulhatnak.

Az elit konfliktusvállalkozók olyan időszakban szítják a lángokat, amikor a közvélemény számos okból kifolyólag kifejezetten vevő a polarizációra és a törzsi megközelítésre. Először is, az amerikaiak alapvető identitása mélyreható változásokon ment keresztül. A faji és a vallási hovatartozás erősebben „rakódott rá” a pártos identitásra, mint korábban bármikor, és ez az összeolvadás „megaidentitásokat” hozott létre, amelyek tovább erősítik a pártos elfogultságot és az ellenségeskedést.

Ugyanakkor ezek a megaidentitások földrajzilag egyre határozottabban kirajzolódnak, ami még nehezebbé teszi a demokratikus működési zavarok kezelését célzó strukturális reformokat. Az amerikaiak egyre gyakrabban élnek olyan helyeken, ahol a túlnyomó többség osztja a pártszimpátiájukat és az ezzel összefüggő nézeteiket. A kisebb, vidéki közösségek aránytalanul republikánusok, míg a demokraták uralják a sűrűbben lakott tengerparti, városi területeket. S miközben Amerika hatalmas gazdasági egyenlőtlenségekkel, demográfiai és etnikai változásokkal, valamint a nemi és a vallási normák változásaival néz szembe, ezek sokak számára veszélyt jelentenek a régóta fennálló társadalmi és gazdasági helyzetükre nézve.

A közszektor problémái

Ahogy Amerika egyre polarizáltabbá vált, úgy küszködtek a kormányzati intézmények, hogy lépést tudjanak tartani egy sokszínűbb, összetettebb és összekapcsoltabb világ követelményeivel. Ez részben annak tudható be, hogy a jogalkotók krónikusan nem tudtak megegyezni az új jogszabályokról, de a probléma valójában még mélyebben gyökerezik. Még akkor is, ha népszerű törvények lépnek hatályba, a kormányzat gyakran elmulasztja a végrehajtásukat. A nehézkes személyzeti gyakorlat, a viszonylag alacsony fizetések, a krónikus alulfinanszírozottság, valamint a többrétegű felügyelet és ellenőrzés megakadályozza, hogy az egyébként alkalmas vezetők hatékonyan végezzék a munkájukat.

Ezek a kihívások évtizedek óta fennállnak, részben azért, mert más-más okokból, de mindkét oldal aláásta a kormányzati kapacitást. A baloldalon „az állampolgárok hangjának” felerősítését hangsúlyozták, ami a korrupció vagy a hatalommal való visszaélés ellenőrzését lett volna hivatott erősíteni, de a folyamat egy rendkívül bürokratikus, kockázatkerülő közszolgálatot eredményezett, amely messze elmaradt a naprakész és hatékony kormányzás követelményeitől. A jobboldalon pedig természetesen régóta úgy látják, hogy a kormányzat maga a probléma, nem pedig a megoldás. A konzervatívok sokat kritizálták a tényt, hogy a második világháború kezdete óta csak a végrehajtó hatalom alkalmazotti állománya 700 000 főről több mint kétmillióra nőtt. A „nagy kormányzattal” szembeni ellenállás az 1990-es években érte el a csúcspontját, ekkor vált népszerű szlogenné, hogy „találjuk fel újra a kormányt”, vagyis tegyük kisebbé és (elméletileg) hatékonyabbá. A végrehajtó ág 250 000 fővel csökkentette a létszámát – ez 11%-os leépítést jelentett. A megszorítások – az amerikai kormányzat úgynevezett „önlobotómiája” – gyorsan átterjedtek a Kongresszusra is, amely több mint egyharmadával csökkentette a hivatásos alkalmazottak számát, és teljesen megszüntette például a Technológiai Hatáselemzési Hivatalt. Idővel ezek a megszorítások számos problémához vezettek – a kormányzati szakértelem és kapacitás hiánya, az elavult technológiák, folyamatok és az idejétmúlt menedzsment, a mindenkori és leendő közalkalmazottak demoralizálása csak néhány a legsúlyosabbak közül.

Az amerikaiakra így egy olyan rendszer maradt, amely folyamatosan küzd, hogy elvégezze a dolgát. Még ha új politikákat is vezetnek be, azok gyakran nem képviselik a lakosság preferenciáit (példakánt felhozhatjuk az abortuszt, az éghajlatváltozást, a fegyverek ellenőrzésének kérdését, számos kérdést az egészségügy területén). Amikor pedig a politikák erős lakossági támogatást élveznek, a kormányzat még mindig küszködik a hatékony végrehajtással.

A választások védelme csak a kezdet

Miközben az autoriter és il­liberális fenyegetés szerte a világon egyre nő, mit lehet tenni a demokrácia megmentése érdekében abban az országban, amely régóta annak leghangosabb szószólója? (Még akkor is, ha olykor hibát hibára halmozva vagy öncélúan játssza a demokrácia bajnokának szerepét.)

Sokkal nagyobb munkát kell most elvégezni, mint amit bármely választás eredményének a megvédése, bármely antidemokratikus jelölt próbálkozásainak a kivédése jelent. Amerika törésvonalai mélyen húzódnak, és az ország továbbra is élesen – és egyenlően – megosztott. Amíg a mögöttes problémákat nem sikerül megoldani, az amerikai választásokkal és intézményekkel szembeni bizalmatlanság fennmarad, és az amerikaiak továbbra is új megoldásokat követelnek – legyenek azok demokratikus, technokrata vagy autoriter megoldások.

A feladat nem csupán a meglévő demokratikus rendszerek védelme – sok jelenlegi kritika jogos aggályokon alapul. Ehelyett az lenne a feladat, hogy olyan módon reformáljuk meg a kormányzati rendszereinket, amely demokratikus normákon és értékeken alapul, de reagál a kortárs igényekre is. A növekvő diverzifikáció, polarizáció és globalizáció világában élünk (főleg, ha a médiáról és az információról van szó), életünket egyre jobban befolyásolja a technológia és az éghajlatváltozás mindenre kiható nyomása.

A választások aládúcolása és a tekintélyelvű puccsok vagy a hatalom antidemokratikus megragadása elleni védekezés csupán az első lépés. El kell kezdenünk újra elképzelni a demokratikus intézményeinket és kultúráinkat egy olyan világ számára, amely jócskán eltér attól, mint amelyikben ezek megszülettek. Azok a demokráciák, amelyek most világszerte hasonló kulturális, demográfiai, gazdasági, technológiai és környezeti problémákkal küzdenek, jól tennék, ha szintén időben kezdenék az újratervezést, és megtennék a szükséges lépéseket.

Kelly Born
A szerző a David és Lucile Packard Alapítvány demokratikus, jogi és kormányzati kezdeményezésekért felelős igazgatója
 

©Project Syndicate