A nyugdíjas vakációja

Harminc éve él ugyanabban a városi bérházban a feleségével. Amikor a lakás nyugatra néző ablakait is eléri a délutáni forróság, kiül hűsölni a toronyház előtti kispadra. Ilyenkor késő estig figyeli szótlanul a házból ki-bejáró lakókat. Nincs órája, rég nem látja már a számlapot, de enélkül is pontosan tudja, hogy a postásnő fél négykor, az emeletbeli szomszédasszony vasutas fia hatkor érkezik. A fővárosból az esti vonattal hazautazók is harsányan köszönnek neki, tőle tudják meg, hogy aznap kint jártak a mentők, napszúrást kapott egy csecsemő. Az idős, hetvenes férfinak nincsenek gyerekei. Talán ezért lett egyik kedvenc időtöltése, hogy órákon át figyeli a ház körül szaladgáló kis gézengúzokat. Akkor sem neheztelt rájuk, amikor a minap hajvágó ollóval lenyesték a kispad mellett árnyékot nyújtó fenyőfa néhány ágát, hogy búvóhelyet készítsenek a kánikulában. A szűnni nem akaró melegben végül néhány szülő és nagyszülő megkönyörült a kulcsos gyerekeken, és azok sorra elmaradoztak a ház mellől. Strandra jártak, falura mentek nyaralni, egyetlen, hétéves forma kisfiút kivéve. A szöszke legény olykor már kora reggeltől kint kuksolt a kerékpártartónál. Az öreg, szokásos délutáni sziesztájakor csodálkozva állt meg mellette. A fiúcska gyönyörű mozaikot készített. Igaz, a szürke és fehér kavicsok közé került néhány cigarettacsikk is, de a kép valóban szemrevaló volt. Önkéntelenül megsimogatta kopasz buksiját. Néhány napra rá, hasonló mozaikképet talált kis padja tövében. Tudta, Riki készítette, csak neki! Hegedűt ábrázolt, talán éppen azt, amin oly szívesen játszott szombat délelőttönként a lépcsőházban. A háziasszonyok kitámasztották ilyenkor papucsukkal az ajtót, hogy jobban hallják a muzsikát. Riki ilyenkor elbújt a lépcsőfordulóban, és behunyt szemmel, kis homlokát a vaskorlátnak támasztva álmodozott. Fél évvel ezelőtt költöztek a házba, amikor meghalt a nagypapa. Kisebb lakásba húzódtak, ahol anyja a beteg nagymamát is gondozta a fiúcska mellett, akit lányanyaként nevel. Riki nagy, okos szemeivel értett mindent, de odahaza mindig csendben kellett lenni, anyukának meg kétszer annyi gondja van, már nem tudnak kirándulni, játszótérre járni. Hiányzott a nagypapa is, és valahogy feleslegesnek érezte magát. Az idős férfi mellett, a padon erről sosem beszél, ilyenkor ez nem is fontos. Tegnap az erkélyről láttam, amint hokedlit, rajta kalapácsot és léceket hozott ki az öreg a fűre, zsebéből apró szögeket öntött Riki tenyerébe. Késő estig barkácsoltak. Odafentről nem láttam ugyan egyikük arcát sem, összehangolt mozdulataikból mégis sejteni lehetett, hogy megkezdődött kettejük számára az igazi, talán egyik legszebb vakáció!