A német muzulmánok radikalizálódása: „a négy M”

MTI-HÁTTÉR

A BfV a szélsőségek felé sodródók csoportját „a négy M” fogalmával írja körül. Németországban a demokratikus berendezkedést elutasító, az iszlám jogrend (saría) alapján működő állam kiépítésére törekvő szalafizmus a radikális iszlám legnépszerűbb ága. Híveinek száma gyorsan nő, az erőszaktól elzárkózó, úgynevezett politikai szárnyat és a kisebbséget alkotó dzsihádista frakciót együttvéve tavaly úgy 7000-re emelkedett a 2012-ben regisztrált 4500-ról.

A belső elhárítás szerint többnyire a szalafisták közül került ki az a nagyjából 550 fő, akik 2014-ig a Közel-Keletre mentek harcolni az Iszlám Állam (IÁ) oldalán, vagy más iszlamista terrorszervezetekhez csatlakoztak.

A dzsihádisták közül eddig nagyjából 180-an tértek vissza Németországba, egyesek kiábrándultan, mások viszont komoly harci tapasztalattal és fanatizmusukban megerősödve. Jelenleg a hazatért harcosokkal együtt a radikális iszlamista színtér 260 szereplőjét tartják számon veszélyforrásként. Megfigyelésüket a párizsi mészárlás után fokozták.

A BfV már 2013 óta úgy ítéli meg, hogy a radikális iszlamizmusból fakadó terrorfenyegetettség jelentős, de „absztrakt”, ami azt jelenti, hogy tapasztalnak ugyan elszántságot terrorcselekmények elkövetésére, de konkrét tervekről, előkészületekről nincsenek adatok.

A kormány az IÁ szíriai és iraki előretörésével párhuzamosan intézkedéseket hozott a biztonság erősítésére, illetve az IÁ kiterjedt propaganda- és toborzóhadjárata ellen. Egyebek között betiltottak minden, az IÁ-hoz köthető tevékenységet, bűncselekménynek számít a szervezet népszerűsítése és jelképeinek használata.

A radikalizálódási tendencia azonban erősödik, és tavaly nyár óta a szélsőséges iszlamisták többsége elfordult az al-Kaidától és a „sikertörténetként” számon tartott IÁ-t támogatja.

A belső elhárítás szerint a radikálisok többségét kitevő szalafisták túlnyomórészt fiatalok, német állampolgárok, egymás között németül beszélnek. Csoportjuk szűkebben a „négy M” fogalmával írható körül, vagyis azon kívül, hogy muzulmánok, jellemzően férfiak (männlich), bevándorló családból származnak (Migrationshintergrund) és sikertelenek (Misserfolg) az életben, az iskolában, a munkában.

A szalafisták törődő, meghitt közösséget kínálnak a világot ellenséges környezetként érzékelő, bizonytalan fiataloknak, és könnyen emészthető világmagyarázattal szolgálnak. Elmondják, hogy „mi fehér és mi fekete”, és azt az érzést közvetítik, hogy a vesztesből nagykutya (underdog-topdog) lesz, ha beáll közéjük.

Ugyanakkor a muzulmán közösség túlnyomó többsége ragaszkodik a német társadalom alapértékeihez és igyekszik kapcsolatot kialakítani a többségi társadalommal. Egy friss felmérés szerint a magukat eléggé vagy nagyon vallásosnak tartó muzulmánok 90 százaléka jó berendezkedésnek tartja a demokráciát, ugyancsak 90 százalékuk szabadidejében nem muzulmánokkal is tart kapcsolatot, 50 százalékuknak pedig legalább annyi ismerőse, barátja van a vallási közösségen kívül, mint muzulmán társaik között.

Az integráció azonban nem egyoldalú folyamat, beilleszkedés mellett befogadás is kell hozzá – hangsúlyozzák kutatók, rámutatva, hogy még nem zárult le az a folyamat, amelynek révén a többségi társadalom a bevándorlókat befogadó „bevándorlási társadalommá” alakul.

Erre utalnak olyan munkaerő-piaci kutatások, melyek szerint egy állás betöltésekor gyakran egy idegennek, például töröknek tűnő vezetéknév is elég ahhoz, hogy a munkáltató olvasatlanul dobja félre a jelentkező lapját. „Ez nem túl fényes bizonyítvány az országunkról” – jegyezte meg Aydan Özoguz bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős államminiszter még tavaly októberben, a bevándorlók helyzetéről szóló kormányzati jelentés berlini bemutatóján.