A nagy magyar zavar

Ami a nemzetközi színtéren e kérdéskörben történt, az a magyar diplomácia súlyos vereségét jelenti, ezért nem tekinthető véletlennek az sem, hogy Eduard Kukan szlovák külügyminiszter a nyugat vállveregetése mellett kijelenthette, hogy Szlovákia kellő türelemmel viseltetett Magyarországgal szemben, de türelmének immáron vége szakadt. A magyar külügy azóta zavarodott, kapkod, alternatíva nélküli alternatívákat helyez kilátásba, elhallgatja, vagy tapintatból nem említi, hogy a kedvezménytörvény bukását épp az érintettek, a határon túl élő magyarságot képviselő politikai erők ténykedése segítette elő.

2000-ben, amikor Duray Miklós és Németh Zsolt, akkori magyar külügyi államtitkár a Magyar Világszövetségét kizáratták a MÁÉRT tárgyalásairól, tudatosan szüntették meg a civil kontrollt, s tették politikai delegációk intézményévé az értekezletet. Az MVSZ-t persona non gratanak nyilvánították, a magyar parlamentnek általa benyújtott külhoni állampolgárságról szóló törvénytervezetet ad hoc kimazsolázták, s ennek szemelvényeiből születtet meg ez a sebezhető, szánalmas törvény. Akkor még Duray sem tudhatta, hogy ötleteket adott a pragmatikusoknak, miként lehet elegánsan megszabadulni a kényelmetlen emberektől, mint például önmagától, vagy Tőkés László püspöktől. Ugyanakkor a MÁÉRT-ben olyan furcsa helyzet állt elő – különösen a szlovákiai delegáció összetételének ismeretében –, hogy míg magyar oldalról egyaránt képviselteti magát a kormány és az ellenzék, addig a szlovákiai magyarságot a szlovák kormány egyik tagja, tételesen az MKP képviseli. A kérdés itt úgy merül fel, hogy a MÁÉRT-en, vagy a nemzetközi politikai színtéren kinek az érdekeit képviselik a politikusokból álló delegáció tagjai, akik nemzetiségüket tekintve magyarok, politikai jogállásukat figyelembe véve viszont a szlovák alkotmányra felesküdött köz- és választott tisztségviselők. A kialakult, vagy tudatosan kialakított helyzet több szempontból is példátlan és tudathasadásos, mert kizárja annak a lehetőségét, hogy a szlovákiai magyarságot képviselő küldöttségbármelyik tagja is a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban mind a MÁÉRT-en, mind idehaza őszintén megszólalhasson. Más az érdek és a szándék az egyik és megint más a másik oldalon, s aki mindkét fél szándékát képviseli, az egyiket sem képviseli igazán. Az igazi vesztesek természetesen most sem a politikusok, hanem azok az egyszerű emberek, akiket rászedtek arra, hogy higgyenek egy illúzióban, a határokon átívelő határtalanságban. A valódi akadályt azonban nem a határok jelentik, hanem azok a korlátok, amelyek közé, bízva politikusaink előrelátásban, magunkat kényszerítjük. Nemzetstratégia nélkül ugyanis nem szabadna egy nemzetrész jövőjét a véletlenre bízni és mások kiszámíthatatlan szándékai szerint kockára tenni. Látványos és megtévesztésre alkalmas az a gesztus, miszerint az MKP már másodízben a szlovák kormány tagjává vált és döntéshelyzetbe került, ám abban a pillanatban, amikor létrejön egy EU-kompatibilis szlovák párt (melynek körvonalai már rajzolódnak), a szlovák nemzet nyomban leveti azt a kényszerzubbonyt, amelyet az integrációs követelmények kényszerítettek rá. Ebből a szemszögből vizsgálódva téves álláspontnak tűnik az a sugallt szemlélet, miszerint az európai struktúrákba való integrálódás megoldja a nemzeti közösségek azon jogállását, amelyet a szlovák alkotmány és a szlovák törvények az egységesülésig nem oldottak meg, illetve diszkriminatív helyzetbe hozták az itt élő magyar nemzetrészt.

Az eredeti felvetés és az integrácó között látszólag nincs összefüggés, de az MKP-nak, mint kormánytényezőnek mindkét területen kulcsszerep jutott, s bármennyire is igyekszik elodázni a döntést, idejekorán színt kell vallania, hogy a szlovák kormány álláspontját tekinti-e magáénak, vagy azt a programot, amely mértékadó a szlovákiai magyarság jelentős része számára, s amely támogatottsági szintet biztosít a pártnak. A kormány és az MKP programja nem áll szöges ellentétben egymással, ugyanakkor a kormányt alkotó szlovák pártok dominánsabban képviselik saját nemzetük érdekeit, mint sajátjáét az MKP, vélhetőn, mert a magyar párt meghatározó személyiségeinek gondolkodásmódjában a liberalizmus vált uralkodóvá.

A kedvezménytörvény sem az eredeti, sem a módosított formájában nem létkérdés a szlovákiai magyarság számára, hiszen nyolcvan évig éltünk nélküle, s a nemzettudatunk inkább edződött, mint gyengült. Ugyanakkor az említett nyolcvan esztendő alatt most először szólt hozzánk emberi nyelven az anyaország, ami valamilyen szinten érintetté tett bennünket, ezért nem vállalhatjuk a semlegesek álszent szerepét, s nem teheti ezt a bennünket képviselő MKP sem.

Szlovákia a kedvezménytörvényt a belügyeibe való beavatkozásnak és állampolgárai diszkriminációjának tekinti. Bennünket, szlovákiai magyarokat 1998 óta vélhetőn nem sújtott semminemű diszkrimináció sem a szlovák kormány; sem a szlovák törvényhozás részéről, vagy ha mégis, akkor az nem volt publikus. Ennek ellenére úgy vélem, eljött az ideje, hogy befejezzük az irányított sodródás szakaszát, s hogy legalább egy kérdést illetően legyen saját, értékelhető, önmagunk sorsát meghatározó véleményünk.