Harmincezer vendége volt idén a felújított tornaljai strandfürdőnek

időjárás meleg

Harmincezer vendége volt a nyári szezonban a felújított tornaljai Tengerszem strandfürdőnek, amelyet hat év után nyitottak meg ismét idén júniusban – közölte Győrfi Erika polgármester.

A szezon szeptember 1-jén zárult. Ennyi látogatója például a 2011-es és a 2015-ös évben volt a fürdőnek. „De akkor még nem volt ennyi jó fürdő a környéken. A tornaljai fürdő bezárása előtti utolsó évben viszont már csak alig 7 ezer vendég volt itt” – folytatta a polgármester. Éppen ezért az önkormányzat rendkívül sikeresnek tartja az idei szezont.

A Gömöri Regionális Idegenforgalmi Ügynökség támogatásával további fejlesztéseket tervez a város, például új bejáratot és egy móló kiépítését.

A Tengerszem strandfürdő 500 ezer eurós felújításába a tavalyi nyár előtt vágott bele a város. Felújították és járdákat építettek a szabadvízi medence köré, a fürdő területe is megújult. A felfedezett hibák eltávolítására már nem volt idő a mostani szezon előtt, ezekre hamarosan sort kerítenek.

„Reklamáltunk a kivitelezőnél, a hibákat a szezon lezárása, a víz leengedése után kell elvégeznie, remélem, még az ősszel sor kerül erre” – mondta Győrfi Erika.

A strandfürdő Tornalja Sajókirályi (Králik) városrészében található, 1969-ben nyitották meg. Része egy közel 15 ezer négyzetméteres szabadvízi kiépített strand, amely 2,2 méter mély.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?