A nádcukor íze

A rimaszombati cukorgyár vezetése összehívta a dolgozókat, és bejelentette: bezárják a gyárat, és a 123 dolgozót szélnek eresztik. Aki nem tudná, nézze meg a térképen, hol fekszik Rimaszombat. Aki pedig nem sejtené, mekkora a munkanélküliség a járásban, ne sokat turkáljon a statisztikák között, elárulom: körülbelül 30 százalék. Hivatalosan. Hogy valójában mennyi, ne tőlem kérdezzék. Annyi biztos, hogy dologtalanság tekintetében az ország sereghajtója a jobb sorsra érdemes gömöri régió. Az ország egyik legszebb vidéke az egyik legszegényebb. Lehetne ragozni, de minek. Különben már régen sejtettük, hogy baj lesz a cukorral. Amit a szociban büszkén fehér aranynak neveztek, s amelyért heroikus cukorrépacsata folyt. Meg térdig érő sár a főutakon. (Hiába, már a sár sem a régi.) Most már nem csatázik senki semmiért. Jön az ukáz, bólintunk, mint székely gyerek az ajtó előtt, mielőtt megfagy odakint. Miért nem szóltál, fiam? Bólintottam. Valahogy így nézünk ki. A drága cukor nem kell, a cukorgyár sem kell, a sok ember meg mehet az utcára. Majd ügyelünk rájuk, hangzik felsőbb helyről. Majd törődünk a sorsukkal. Majd. Mi. Brüsszel már rég megüzente, hogy le fogja verni a cukor árát, tetszett volna felkészülni. De Brüsszel azt is mondta, hogy természetesen kompenzál. Nem tudom, ezt közölték-e a százhuszonhárom cukorgyári emberrel. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy a kompenzáció rájuk is vonatkozik. Sőt legvalószínűbb, hogy rájuk semmi sem vonatkozik. Csak az, hogy eljön a boldog pillanat, amikor a rimaszombati hipermarketben egyszer csak megjelenik az olcsó nádcukor. Miként a brazil görögdinnye tavaly. Amely mellesleg nyomába nem érhet a hevesinek, amely itt terem a szomszédban. De vissza a cukorhoz. Szerintem azt a 123 embert, aki hamarosan munka nélkül élheti életét, cseppet sem dobja fel, hogy ők sem kivételek, hiszen a régióból lassan minden eltűnik. Az sem, hogy mennyi autópálya épül az országban, hiszen az őket nem érinti. Meg hogy autógyár-nagyhatalom lettünk. Hacsak valóban sikerülne elhelyezkedniük az autóiparban, ha a cég, amely bejelentkezett értük, komolyan gondolta.

Különben a gömöri dombok közt lesznek legfeljebb kosárfonók. Vagy erdőkerülők egy leendő rezervátumban. Mert talán az lenne a leghelyénvalóbb, ha egész Gömört kikiáltanák természetvédelmi területté. Például madárrezervátummá vagy muflonparkká. De hagyjuk a komolytalankodást, hiszen mi, szlovákiai magyarok kormányon vagyunk Szlovákiában. Minisztereink vannak. Képviselőink. Brüsszelben is van belőlünk. Olyan boldogan húzzuk a rövidebbet, mint majom a farkát. De hogy milyen ízű a cukornád, azt szerintem a miniszter se tudja.