A misztikum ereje

Azelőtt vállán átvetett kapcsos bőrtáskájában a postás hozta, meg a nyuszi tojta. Nagyhét minden napján volt egy-két barkavessző-, tojás- és libuskamintás húsvéti képeslap beszúrva a deszkakapu résén vagy a drótkerítés lyukán. El se olvastuk a hátlapra írt szöveget, mert szóról szóra ugyanaz a jókívánság volt mindegyiken: Kellemes húsvéti ünnepeket. Csak az alulírott nevet szoktuk megnézni, ki a feladó. Aztán, ha olyan helyről kaptuk, ahova mi elfelejtettünk küldeni, gyorsan postára dobtunk egyet, utólag, késve, nehogy szó érje a ház elejét. Az összegyűlt képeslapokból az iskolában, kézimunkaórán csipkeöltéssel díszdobozt varrtunk. Aztán az iskolai foglalkozáson kézimunkával előállított ilyen-olyan ajándéktárgyakhoz hasonlóan otthon kiraktuk a televíziókészülék tetejére. Kisebbfajta elhelyezési gondot az jelentett, ha több gyerek is járt a családból iskolába egymást követő évfolyamokba, hiszen akkora tévét nem gyártottak, amelyen elfért volna egy sokgyermekes család összes gyerekének valamennyi díszdoboza, anyák napjára készült rongyszíve, nők napjára formázott kartonszíve, amely úgy készült, hogy ragasztóval bemázoltuk, majd megszórtuk apróra zúzott karácsonyfadísszel. A tévé tetején kötöttek ki a gipsszel fröccsentett vázák is, amelyeket törött nyakú üvegpalackból formáztunk leginkább így, húsvét tájékán, amikor tolni kezdte bársonyos rügyeit a barka. Bár helyette inkább nárcisz, jácint, tulipán került a festett-lakozott gipszbevonatú vázába, mert a hiedelem szerint, ha a barkavesszőt beviszik a házba, nem kel ki a baromfi. Ma nem túlzottan költünk képeslapra: felgyorsult korunkban meglehetősen lassú a jókívánságküldés eme formája. Az elektronikai-informatikai robbanás magával hozta, hogy pár gombnyomással pillanatok alatt elküldhetjük üdvözletünket, ha egyáltalán eszünkbe jut, vagy fontosnak tartjuk, hogy valakinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánjunk. Mivelhogy sokszor már ahhoz is fásultak vagyunk, hogy belekapaszkodjunk az ünnep misztikumába. Hovatovább már a gyerekeket se lehet bevonni a piros betűs napokkal járó rejtélyességbe. Őket se lehet becsapni. Nem igazán hiszik el, hogy nyuszi tojja a hímes tojást, a Jézuska hozza a karácsonyfát, a gólya meg a kisbabát... Nem csoda, hogy a sóskafészkekbe, szőlőlugasokba, faodvakba rejtett nyuszitojás keresgélése helyett számítógépes gyilokprogramokat nyomkodva üldözik a nyulakat. Közben majszolják a locsolásért kapott csokitojást, miután közepéből kihámozták a zsákbamacskaként be(csoki)falazott műanyag csecsebecsét. Hogy a csecsebecse- vagy a képeslapgyűjtés öröme építőbb-e a személyiségfejlődésben, elemezzék és döntsék el a pszichológusok. Nem is az a mérvadó, hogy képeslappal, nyuszi- vagy csecsebecsetojással jön-e az ünnep. Hanem hogy megtartsuk, megőrizzük a misztikumát. Mert mi más, csupán az ünnep táplálta illúzió segíthet, hogy túléljük ugyanezen illúzió fonákját, a gondokkal terhelt munkás hétköznapokat.