A mi drága államunk

Jóllehet a jövő évi állami költségvetés végső formája az őszi parlamenti választások eredményei alapján megalakuló parlament, illetve kormány összetételén múlik majd, a még hivatalban levő kabinet már elfogadta a 2003-as évi költségvetés sarokszámait. A „tervezet tervezete” 3,5 százalékos költségvetési hiánnyal számol. Az Európai Bizottság részéről azonban máris érezhető a nyomásgyakorlás: ha csak lehet, Szlovákia szorítsa lejjebb, lehetőleg 3 százalékra a várható hiányt. František Hajnovič pénzügyminiszter szerint ez nem lenne lehetetlen, de csak abban az esetben, ha az újonnan felálló végrehajtó hatalom nem késlekedne az elkerülhetetlen egészségügyi és a szociális reform beindításával. A pénzügyminisztérium 38 milliárd koronás költségvetési hiánnyal számol. Vagyis a jövő terhére ekkora kölcsönt kellene a kormánynak igénybe vennie ahhoz, hogy finanszírozni tudja az állam működését, illetve a fejlesztési elképzeléseket. Ha pedig maradéktalanul beépítenék az egyes tárcák igényeit, lényegesen nagyobb hiánnyal kellene számolni. Ennyit az egyes pártok választási szlogenjeiben is gyakran megfogalmazott tétel – Olcsóbb államot! – megvalósíthatóságáról... Egyelőre kérdés, hogy a következő hetekben, hónapokban mely szempontok érvényesülnek a költségvetési tervezet pontosításában. A pillanatnyi elképzelések szerint azonban a kormány fejlesztési szándékaira előirányzott pénz bizony nem adna lehetőséget túlságosan magasröptű elképzelések megvalósítására. Nagyon szűk pénzügyi keretekből pénzelhetnék például az autópálya-építési programot, a lakásépítést, alig jutna pénz az európai támogatási projektumok közös finanszírozására stb. Szelektíven olyan fejlesztési elképzelések javára kell tehát dönteni, amelyek sorsdöntő szerepet tölthetnének be az ország gazdasági fejlődésében. Hiszen ahol utak, lakások épülnek, ott nyilvánvalóan élénkebbé válik a gazdasági élet is. Érthető tehát az a pénzügyminisztériumi szándék, hogy a költséglefaragást ne ezeknél a tételeknél alkalmazzák; inkább az állam- és közigazgatásban van szükség a költségek visszafogására. Csakhogy ezt a követelményt halljuk már a rendszerváltás óta, minden kormányzásra készülő politikai párt előszeretettel hangsúlyozza is. Bársonyszékekhez jutva azonban a politikai erők többsége a másik párt által irányított tárcánál látja a költséglefaragás lehetőségeit. ĺgy kajánkodva emlegethetjük a mi drága államunkat. A költségvetési bevételek pedig végesek, még akkor is, ha körültekintőbb adóbeszedéssel, jobb, reális adópolitikával valamelyest több kerülhet az államkasszába. Annyival azonban nem, hogy az irreális választási ígéretek teljesítésére elegendő legyen. És talán Európa is elégedettebb lenne egy megvalósítható és kevesebb adósságra épülő költségvetéssel.