A magyar futball szellemi sivataga

De hová lettek a mieink? A tavaly biztatóan futballozó, EL-csoportkörös Videoton a montenegrói bajnokság hatodik helyezettjével szemben búcsúzott az Európa-ligától. A Mladost Podgoricának a Videoton elleni volt története első nemzetközi kupapárharca. Tragikusnak mondható a Debrecen szereplése is.  A Lokit a norvég Strömsgodset alázta meg hazai pályán. A skandinávok a korábbi nyolc párharcuk közül csupán egyet tudtak megnyerni Európában (azt is büntetőlövések után), s összesített gólkülönbségük 10–55 volt. Aztán találkoztak a Debrecennel, és 5–2-es különbséggel búcsúztatták a magyar foci egyik kirakatcsapatát. A Honvédot a szerb Vojvodina verte ki kettős győzelemmel (5–1) – ezt akár papírformának is nevezhetjük. Mint ahogy papírforma volt a Győri ETO kiesése is a Maccabi Tel-Avivval szemben a Bajnokok Ligájában, az izraeliek is kétszer verték meg a magyar együttest (4–1). De nemcsak a szikár számadatok alapján jelenthetjük ki, hogy a magyar klubok idei szereplése siralmas volt Európában.  A látottak többszörösen aláhúzzák a tényeket. Nem túlzás: a magyar csapatok lélektelen alibifutballt mutattak be. A magyar bajnokság tavalyi idényét utcahosszal megnyerő Győri ETO csak Kamenár kapusnak köszönhette, hogy a két mérkőzésen nem kapott legalább 10–12 gólt a Maccabitól. Az izraeli sajtó teljes joggal emlegetett San Marinó-i és máltai szintet a Győr kapcsán. Az ETO focistáinak teljesítménye felháborító volt, gyáva, alamuszi játékukért Észak-Koreában munkatábor járna. De láthatóan nem volt kedvük futballozni a Videoton sztárjainak sem a Mladost ellen, és a Honvéd–Vojvodina párharc során is gyakran az volt a néző érzése, hogy a kispestiek részéről csak egyvalakiben ég valódi tettvágy – Marco Rossi edzőben. A Debrecen kiesését akár pechesnek is nevezhetjük: Norvégiában a Loki két kapufát lőtt, s a Strömsgodset csak a 92. percben harcolta ki a 2–2-es döntetlent. De ami a visszavágón történt… Se ész, se hit, se szív. Idén nyáron a magyar klubfutball leszerepelt. Az európai színtéren kiderült, mennyit ér a magyar NB I. A válasz: semmit.  * * *Egyre többen vannak azok, beleértve bennünket is, akik azt mondják: ebből elegünk van. Nem a vereségeket unjuk, azt már megszoktuk. Megszoktuk a bénázást, a szerencsétlenkedést is. Lélektelen játék? Az is jöhet, miért ne, régről ismerős. Abból viszont nagyon elegünk van, hogy a képünkbe hazudnak, hogy hülyének néznek minket.  Az elmúlt hetekben sokat olvasgattuk a kupacsapatok edzőinek, játékosainak a nyilatkozatait. A kép lesújtó. Üres fecsegés, ígérgetés, közhelyek halmozása, a valóság ignorálása – erre voltak képesek a magyar futballelit képviselői.  „Nem győzni jöttünk, hanem továbbjutni” – mondta magabiztosan a Maccabi elleni visszavágó előtt Pintér Attila, a győriek edzője. Az eltiltott Pintér Győrben talán túl messze ült a pályától, ezért nem látta, hogy a Maccabi egészen más szintet képvisel, mint az ETO. A köztudottan külföldi szaksajtóból tájékozódó Pintérnek nem tűnt fel, hogy az izraeli focisták gyorsabbak, erőszakosabbak, jobban bánnak a labdával, mint az álomkór jeleit mutató győriek?  De nyilatkozott Varga Roland, a Győr fiatal támadója is, ugyancsak a visszavágó előtt. „Miért ne lehetne életünk meccsét éppen Tel-Avivban lejátszani? Miért biztos, hogy a második mérkőzés is a Maccabinak alakul szerencsésen? Nekünk is voltak lehetőségeink, az első félidőben az egyik lövésemet blokkolták a védők, pedig ígéretesnek éreztem.” És így tovább, jön a többi sületlenség is: másképp is alakulhatott volna, nem rágódunk, előre nézünk, erőszakosabbak leszünk. A fiatal magyar focista mondatai szimptomatikusak, mintha Varga és társai meseországban élnének. A felelősség elhárításában mégis Kondás Elemér tündökölt. A Debrecen edzője feldúltan nyilatkozott a Magyar Televízió kameráinak a Strömsgodset elleni 0–3 után. Megdöbbentő, de a trénert nem a saját játékosainak teljesítménye bosszantotta fel ennyire. Hanem a pech. Hogy a norvégok mindent belőttek, a Loki pedig semmit. „Egy kicsit kudarcnak érzem a kiesést” – mondta Kondás, akit szemmel láthatóan vérig sértettek a Strömsgodset sehol sem jegyzett játékosai. Kedves Kondás úr, ez nem kicsit volt kudarc, hanem nagyon. Tegyük hozzá, a magyar tévé szervilis munkatársai mindent elkövettek, hogy mentegessék a Lokikát. „Hol van már a második félidő első öt perce, amikor a Debrecen lendületesen támadott?” – búsongott Novotny Zoltán a meccs végén. Még jó, hogy nem kezdett el tapsolni, ha a debreceniek szöglethez jutottak.  Debrecenben hiánycikknek tűnik az önkritika, a Győr és a Videoton tulajdonosai azonban alaposan kiakadtak csapataik rémületes teljesítményén. Garancsi István elkeseredetten nyilatkozott a Videoton honlapjának, változásokat ígért, de mintha még most sem ébredt volna fel a sokkból. Keményebben nyilvánult meg Tarsoly Csaba, a győriek tulajdonosa, aki „gyalázatos” produkcióról beszélt, és egyes játékosok hozzáállását kritizálta.  (A Honvéd elnökét kár komolyan venni: Hemingway úr a Vojvodina elleni visszavágó szünetében azon viccelődött, hogy reméli, csapata a második félidőben megszerzi a továbbjutáshoz szükséges négy gólt.) Kemény szavak – de valami azt súgja, hogy sem Győrben, sem Fehérváron nem következik be változás.  Jogos Garancsi és Tarsoly kirohanása, de egyelőre nem látszik, hogy bármilyen következménye lenne annak, amit csapataik a nemzetközi porondon mutattak. Mert – s ez sem túlzás – amit tettek nem volt más, mint a magyar futball lejáratása.  * * *„Megdöbbentőek ezek az eredmények, katasztrófa a magyar foci.” – így reagált a kupaeseményekre Buzánszky Jenő, az aranycsapat jobbhátvédje. Nehéz volna vitatkozni vele. Ugyanakkor csodálkoznivaló sincs ezen. A magyar futball olyan, mint amilyen a magyar futballközeg – tíz-húsz-harminc-akárhány éve. Hosszan lehetne elemezni a kudarcok gyökereit, de alapvetően minden egy tényezőre vezethető vissza. A magyar futball szellemi sivatagára. Nehéz lenne még egy olyan ágazatot mutatni Magyarországon, ahol a szürkeállomány ilyen csekély mértékben volna jelen, mint a futballban. Mészöly Kálmánokat tologatnak ide-oda az MLSZ-ben, Zombori Sándorok kommentálják a meccseket. NB I-es kispadon ülnek olyan edzők, akik már a pro licences vizsgák felvételijén megbuktak. Hozzá nem értés, talpnyalás, pöff eszkedés, umbulda, oddsz – ezek a mai magyar futball kulcsszavai.  Ne várjunk változást. Sok ezren érzik jól magukat ebben a dagonyában – sportújságíróktól, klubtisztviselőktől egészen a futballistákig, szertárosokig. Mindenki elvan a maga pitiáner bulijában, s többnyire egész jól megél a magyar futballból. Nekik teljesen mindegy, hogy mit játszik a Győr vagy a Videoton az Európa-ligában. A magyar futball hivatalosan él és virul, a klubokba az adókedvezmények révén áramlik a pénz, épülnek a szép, új stadionok. Tapsoljon ennek, aki tud.