A levegőt is adóztatná

Ľudovít Kaník munka- és szociális ügyi miniszter a reszortja által kidolgozott és erőteljesen szorgalmazott új nyugdíjrendszer fő hozadékának tartja, hogy az e célú járulékokat fizetőnek a jövőben már nem kell attól tartania, ha többet is fizet be a nyugdíjalapba, szinte ugyanannyit kap, mint a kevesebbet fizető. A már nyugdíjasok számára ez nem vigasz. Ők legfeljebb annak örülhetnek, hogy félig-meddig inflációkövető a nyugdíjemelés. Egy, a napokban felröppent újabb hír szerint meg esetleg annak, hogy rájuk majd nem vonatkozik az a pénzügyminisztériumi elképzelés, amely szerint adót vetnének ki a nyugdíjakra is. A tervezetben szereplő különböző változatok egyike szerint a nyugdíjadó vesztesei főképp a 7000 koronán felüli nyugdíjból élők közül kerülnének ki. Nem lennének kevesen. A 7000 korona, valljuk be, nem egy horribilis összeg. A tervezetet a hét végén vitatja meg a koalíció. Az első reagálások alapján úgy tűnik, hogy pártján kívül a pénzügyminiszter nem számíthat lelkes támogatásra. Egyértelmű nemet eddig csak az ANO mondott. Az MKP és a KDH is alaposan megvizsgálná egy ilyen lépés várható következményeit. Nem nehéz kitalálni, hogy a következmények között lenne a kormány népszerűségvesztése is. Mindenesetre biztató jel, hogy a szociális tárca államtitkára szerint alaposan fontolóra kell venni, mi kerüljön be az adóreform-tervezet nyugdíjakat érintő részébe. A nyugdíjak megadóztatása a jelenlegi gazdasági és szociális viszonyok között ugyanis valószínűleg semmilyen haszonnal nem járna, de sok kárt okozna. Ráadásul ellentmondana annak a dicséretes törekvésnek, hogy a jövőbeni nyugdíjak a mainál érezhetőbben tükrözzék a kereseteket. A tervezet megvalósulása a nyugdíjreformerek szavahihetőségét is kockára tenné. Egy pénzügyminiszter – érthetően – minden kínálkozó lehetőséget megragad, hogy több biztos adóbevételt garantáljon a költségvetés számára. Legszívesebben a levegőt is megadóztatná. Tankönyvízű, a realitásoktól fölöttébb elrugaszkodott elképzelés azonban az olyan, amely csak azt nézi, miből lehetne biztos költségvetési bevételre szert tenni. Az ilyen tervezet kidolgozója megfeledkezik arról, hogy már eddig is milyen terheket rakott az adófizető átlagpolgár – köztük az átlagnyugdíjas – vállára. Az áremelkedések következtében csökken az átlagkeresetek reálértéke. Méginkább az átlagnyugdíjaké. Ez utóbbiak ráadásul még a felét sem érik el az előbbinek. Nyugdíjasunk most már csak abban bízik, hogy mostani életszínvonala nem romlik tovább, vagy legalább nem elviselhetetlenül. Az a pénzügyminisztériumi érv, hogy az európai országok jó részében megadóztatják a nyugdíjakat is, számára esetleg akkor lenne némileg érthető, ha az ő nyugdíja nem a hetedrésze lenne az ottani átlagnyugdíjnak.