A legjobb reklám

<p>Csak remélni lehet, hogy egyszer eljön az idő, amikor mindenki megérti, mi az az egy dolog, amitől egy vállalkozás, üzlet, cég vagy akár étterem sikeres lehet. Reklámcégek tömegének ad munkát ugyanis a tévhit, hogy az a jó vállalkozás vagy szolgáltatás, amelyet megfelelően reklámoznak.&nbsp;</p>

Persze egy ötletes plakát vagy egy jól sikerült szlogen besegíthet, de mindez semmit nem ér, ha az, amit reklámozni akarnak, önmagában nem jó, nem hasznos. Egy ismerősömmel rendszeresen betegre röhögjük magunkat egy pozsonyi étterem sorsát figyelve. A belvárosi helyiségben évente cserélődik a tulajdonos, aki miután átveszi a helyet, azzal kezdi, hogy átépítteti az egészet és lecseréli a berendezést. Több tízezer eurós befektetés. Aztán, mivel nem igazán jó a kaja, nem járnak oda az emberek, a tulaj kénytelen továbbállni, az új tulajdonos pedig kezdi ugyanezt elölről, hasonló eredménnyel. A sok nyakkendős hivatalnok meg menedzser pedig az utca végi talponállóban ebédel, ugyanis ott jól főznek. Nem kell nekik sem stílbútor, sem perzsaszőnyeg – nekik főleg és elsősorban finom ebéd kell. Valahogy ezt ebben az országban az étteremtulajdonosok 90 százaléka képtelen felfogni. Mindezzel összefügg a bánásmód, vagyis az, ahogyan a személyzet viszonyul a vendégekhez.

Mindez más szolgáltatásoknál is hasonlóan működik. Nemrég mesélték a Tomasovszkyék Kéméndről, hogy Németországban lerobbant az autójuk a hóviharban, az autópályán vesztegeltek. Felhívták az Allianzt, fizetik a casco-t, mik a lehetőségek. Küldték is nemsokára a vontatót, kocsit a szervizbe, őket meg elszállásolták egy hotelben, ahol megvárhatták a javítás meg a háromnapos hóvihar végét, persze a biztosító költségén. Közben telefonon érdeklődtek, jól vannak-e, satöbbi. Ők meg nagyon köszönik, mert azt hitték, ilyen csak a mesében van. Holott ha az ember fizet valamiért, elvárható lenne, hogy kedvesek legyenek vele, de sajnos a mi tájainkon az ember még ma is inkább arra kapja fel a fejét, ha minden rendben megy, mert ha a dolgok nem akarnak működni, az szinte normálisnak számít. Szóval a vállalkozóknak érdemes lenne a propagáció helyett inkább néhány kedves alkalmazottba invesztálni. Erről eszembe jut az említett pozsonyi éterem egyik pincérnője, aki nagyon szépen tudott mosolyogni, a tányérkihordás viszont nem volt az erőssége. Tehát nem elég mosolyogni, érteni is kell valamit a dolgokhoz. Ha ez a kettő nem segít, nem fog az óriásplakát meg a tévéreklám sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?