A kudarc gazdája

Szőrmentén több politikai publicista is feltette nemrég a kérdést: nem lenne-e hasznos a kormánykoalíció, elsősorban az SDKÚ számára, ha „csapatkapitány”-cserét hajtana végre. A kérdésre megérkezett a válasz: Dzurinda bejelentette, hogy a párton belüli megméretés során hajlandó ráállni a mázsára. Utódjaként számításba vehető munkatársai is nyilatkoztak: nincs pártelnöki ambíciójuk. Hasonló helyzetben levő politikus hasonló válaszát követően rendszerint még e régi formula is elhangzik: „jól halad a fogat, ilyenkor nem szokás lovat cserélni”. Nos, az ősi formula nem hangzott el. Jóhiszeműek vagyunk, elhisszük, hogy – ha minden kötél szakad – a kormányfő realista is tud lenni. Esetében ez is kiemelésre méltó, ugyanis 1998 nyara és 2002 januárja közötti működésének olyan mozzanatai voltak, amelyek arra utaltak, hogy nem domináns tulajdonsága a valóságtisztelet. Lehet, hogy évtizedek múlva már a történészek közül is csak a legszorgalmasabbak emlékeznek arra, ki volt 1998 és 2002 között Szlovákia miniszterelnöke. De majd akad közöttük egy, aki a homlokára bök, és azt mondja: Ja, az, aki megígérte, 200 százalékkal emeli a fizetéseket… Az egykor erős párt népszerűsége 3 év alatt lemorzsolódott; az SDKÚ ma alulról ostromolja a 10 százalékot. Legnagyobbat a politikai szatócsmatematikában tévedett Dzurinda. Azt gondolta, évekkel később is összeadódik az, ami 1998 őszén összeadódott. Sok be nem tartott ígéretet meg tudott volna a plebsz bocsájtani. Napirendre tudott volna térni még afölött is, hogy nem göngyölték fel a privatizációs visszaéléseket, hogy soha nem tudjuk meg, ki rabolta el az államfő fiát, és bánatukban kevesen ugrottak volna kútba a közigazgatási reform eltaknyolása miatt. Annak a 200 százaléknak a kilátásba helyezése és megvalósíthatatlansága, közben a munkanélküliség szintentartása azonban elháríthatatlanul az SDKÚ népszerűségének lemorzsolódásához vezetett. Dzurinda szlovákiai biciklitúrázása, illetve amerikai maratoni futóversenyzése valahogy úgy aránylik egymáshoz, ahogy Szlovákia eredményeinek saját lakossága, illetve a Nyugat általi értékelése. Az újvilági maraton abszolválása után nagyon jó lett miniszterelnökünk sajtója – Amerikában. A miniszter kerékpártúráira azonban a plebsz mint idétlenkedésre emlékezik. Pártegységként prezentálja az SDKÚ, hogy Dzurindának nem lesz ellenjelöltje. Vajon nem arról van szó, hogy az alvezérek közül senkinek sincs kurázsija átvenni a csődgondnok szerepét?