Rémület, támogatás és csodálat

A Mumbaiban, muszlim családba született Salman Rushdie 2022. augusztus 12-én éppen a politikai okokból üldözött írókról készült beszédet tartani New York állam egyik kisvárosában, amikor egy vallási fanatikus leszúrta. Tizenöt döféssel. Túlélte. Maradandó sérülésekkel. Elvesztette jobb szeme világát. E traumatikus eseménynek és az utána következő testi-lelki felépülésének krónikája a Kés című kötet, melyben hitet tesz amellett, hogy „a művészet emberi mivoltunk lényegét alkotja, és nem kér különleges védelmet.” Csak jogot a létezésre.

A Bookerek Bookere visszatért az irodalmi életbe. Megmártózott a nyilvánosság bántó fényében, fejest ugrott egy hosszú levélbe, mellyel megpróbált túllépni egy mérgezett kút, a Twitter (X) által megszabott terjedelmeken. Dezinformációs korunk átpolitizált, új technológiai termékeként (lapozható FaceTime) érkezik e prémiumcsomag, mely ugyanolyan felszabadító lehet, mint amilyen elviselhetetlen. Hosszú út volt, és mielőtt elindult rajta, meg kellett tanulnia járni. Újraalkotni és visszanyerni a fél világát. Ismét összerakni a keretet, melyben a világképe a falán lóghat, hogy átvegye az uralmat afölött, ami vele történt. E levonat jelenti az odafigyelést. Azt mondja magában, így veszi birtokba a történteket, így teszi őket a magáévá – a munkájává változtatja. Mert tudja, ezt miképpen kell csinálni. „De azt nem, hogy egy gyilkos támadással miképpen kell foglalkozni.

Talán egy gyilkossági kísérletről szóló könyv lehet annak módja, hogy a majdnem meg-gyilkolt megértse az eseményt.” A majdnem mártír megpróbál túljutni a vele történteken. Azon, hogy csodabogár lett, aki már nem annyira a könyveiről híres, mint inkább az őt ért sorscsapásokról. El kell fogadnia, hogy „Salman” is, „Rushdie” is – hogy megőrizze a könyvek létrehozásához szükséges optimizmust és a reményt, mely szerint a regényei továbbra is olvasókra lelhetnek. Feltéve, hogy ő is megleli azokat...

A tegnap embere örökre a múlt idő csapdájában ragadt. Ketrecben, melybe a kés őt is vissza akarta lökni. Nem a jövőbe, hanem a kísér-(t)ő múltba. Innen próbálja meg visszahódítani nemcsak Indiát, hanem saját magát is. Ezzel érkezik az önismeret, és megtelik mersszel. Megtalálja, hogy vizsgálódással és az irodalom segítségével megjavíthatja magát. Az egyirányú tükörben ott voltak a maga egyéb valóságai is, a saját bestiái: a magánya, a kudarcai, a csalódásai, a hibáztatási igénye. Minden valaha benne élő történettel. S a csodák – ahogy Gy. (a merénylő, akit nem szeretne nevesíteni e beszámolóban, inkább kitálalja őt) és az áldozata (maga az író) – átléptek egy államhatárt. Elutaztak Fikcióból Faktumba, bár a Poétikaföld és Prózaváros közti határ átlépése gyakran mintha csak Memoárisztánon keresztül lenne lehetséges.

Rushdie istentelen pasas. Egykoron az irodalmi London maffiacsaládjainak feje. Indiai, brit, majd amerikai elmével. (R)égi papa, ugyanakkor nagyvárosi fiú. Kócos, félszemű félidegen. Könyvének narrátora és (anti)hőse. Pótáldozat? Hamis messiás? Majdnem emberi lény. Sekélyes, frivol, komolytalan, sztárszerepre vágyó, porcelánarcú partiállat, aki jól játssza a szerepét. Az áloménjét, mely fenyegetően, puritánul, lidérc(nyomás)ként jelentkezik. Ábécés hallucinációkkal. Vad éji nyelve elmondja az igazat, alvó elméjének szintaxisát papíron teremti meg. Minden védelme összeomlik, amikor az éjszakai borzalmak látogatják. Éber énje a maga ráerőltetett higgadtságával bizonyos értelemben hazugság. Hamissága elpusztítaná az egyéniségét meg a függetlenségét, és annak a támadásnak a kreatúrájává tenné. Kisajátítaná, és nem lenne többé önmaga.

Szóval az egyetlen módja annak, hogy művészként életben maradjon, ha megérti, milyen úton jár. Újra el kell fogadnia azt, melyet választott, és továbbra is azon kell haladnia. Nem tud megszökni azelől, hogy elméje hajlamos a szabad asszociációkra. „Éntörténetében” próbálja körülvenni magát megsebzett óriások árnyaival. Beckettet mellbe döfte egy strici, az egyiptomi írót, Ndzsíb Mahfúzt kedvenc kairói kavézójánál nyársalták fel. Mintha ők lettek volna a főfogások a tálcán. Éttermi terminológiával élve: cloche. Véresen (saignant) és melegen tartva, úgymond búra alatt. A Sötétség Angyalai, a kulturális terroristák, az önjelölt, ostoba bohócok felöltötték köpönyegüket, megcélozták, és hajszálnyira elhibázták őket...

Szembeszegülés ez a halállal, ünneplése az életnek és a szeretetnek, ugyanakkor – prózaiabban – szembenézés a károkkal is. Immunterápia. A test rehabilitációja, de az elméé és a léleké is. Egyfajta erőpróba. Olykor tolakodó rituálé. Valamiféle győzelmi szertartás, mely segítheti abban, hogy maga mögött hagyja azt a szörnyű napot. Azt a gyakran intim részletességgel vizsgált vészjósló, nyugtalanító élményt. A traumás események végtelen mentális visszajátszását, melyről érdemes beszélgetni. Felesleges fe(le)jtegetések, bántó bírálatok helyett „okosan, értőn, lelkesen”. Velősen. Már ha sikerül. Elfogad elutasítást, érveket, kritikát. Erőszakot nem. Talán nincs is egyetlen, helyes értelmezése. Annál több aktualitása.

Amerika mintha éppen visszacsúszna a sosemvolt középkor felé. Tökéletes boldogtalanság a neve annak az országnak, melyben él. Noha egykor több mint menedék lehetett, az otthon újradefiniálása. „Otthon, Dulce domum…” Most pedig a régi emlékek rohamában, romhalmazában milyen tisztán áll előttünk itt, a sötétben. A súlyos, néma világban, ahol hamis hatalmasok birtokolhatják a jelent. De a jövő az íróké. Gondolataik, könyveik tovább élnek.

Kaszás Dávid

Salman Rushdie: Kés. Greskovits Endre fordítása. Helikon Kiadó, 2024.