Kórházba kerülhet, aki nem iszik elég folyadékot

folyadek k

A 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet rendkívül megterhelő az emberi szervezet számára. Amikor beköszönt a trópusi időjárás, vannak magától értetődő otthoni praktikák, mint például a sötétítő függönyök használata, árnyékban tartózkodás, illetve a ventilátorok és klímaberendezések beindítása. Fontos megemlíteni azonban a folyadékbevitel fontosságát, ezzel szoros összefüggésben a hőguta és a kiszáradás veszélyét is, melyeknek egyértelmű jelei vannak.

Mennyi az annyi?

Az Independent szakértője szerint míg az átlagos folyadékbevitel 1,5- 2 liter környékén mozog, hőségriadó esetében ez a mennyiség egész nyugodtan felkúszhat 3 literre is. Sőt, ha ilyen időjárásban testedzést vagy fizikai munkát végzünk, még ezt is meg lehet haladni.  Ha valakinél azonban még az 1,5-2 litert sem éri el ilyen kánikulában, dehidratáció jelei léphetnek fel, melyek a következők.

Fontos, hogy megőrizze egészségét a hőségriadó idején is, 20-30 percenként fogyasszon el 1,5-2 deciliter folyadékot, és ha teheti, tartózkodjon védett, árnyékos helyen a kritikus órákban!

• erőteljes szomjúságérzet

• sötétsárga, szúrós szagú vizelet

• négy vagy annál kevesebb vizeletürítés naponta

• szédülés

• kimerültség

• száraz száj és ajkak.

A hőguta jelei pedig az alábbiak.

• gyors légzés, illetve légszomj

• ájulás

• roham

• gyors szívverés

• hányás, hányinger

• sápadtság.

Ha hőgutához hasonló tüneteket érzékel magán vagy embertársán, ne habozzon, kérjen orvosi segítséget.

(femina)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?