Amikor káros a sok folyadék...

vese k

Rendszeresen halljuk, hogy fogyasszunk sok folyadékot. A túlzottan nagy mennyiségű folyadék fogyasztásának és a víz szervezetben történő felhalmozódásának (hiperhidráció) ugyanakkor káros hatásai is lehetnek.

A legtöbb embernél valós veszélyt a dehidratáció, a kiszáradás jelent. Fontos azonban arra is figyelni, hogy a folyadékpótlás ne legyen túlzottan nagy mértékű, mivel az is rendellenes folyamatokkal és egészségi problémákkal állhat összefüggésben.

A vízfogyasztás, ha nem társul az ásványi anyagok pótlásával, szélsőséges esetben a szervezet működéséhez szükséges ásványi sók koncentrációjának felborulásához vezet még egészséges felnőtteknél is, ez a vízmérgezés.

Hiperhidrációnak nevezzük azt az állapotot, amikor a szükségesnél nagyobb mennyiségű víz halmozódik fel a szervezetben. Ez egészséges személyeknél nem fordul elő, testünk ki tudja választani és üríteni a felesleges folyadékmennyiséget. Bizonyos betegségek azonban nagymértékben megnövekedett folyadékfogyasztással járnak, vagy akadályozzák a felesleges víz kiválasztását és vizelettel történő távozását. A túlzott folyadékfelvétel káros lehet a vesék, a szív- és érrendszer, illetve az anyagcsere bizonyos kórállapotainak fennállásakor.

A hiperhidráció tünetei

A hiperhidráció egyik tünete a testsúly megnövekedése. A felhalmozódott víz ödéma kialakulásához vezet, ami jelentkezhet a végtagokban, a kisvérkörben (ennek tünete légszomj, nehézlégzés). A hasüregi folyadékfelszaporodás ascitest (hasűri folyadék, hasvíz) okoz.

A hiperhidráció bizonyos formái az agy érintettségének jeleit mutathatják: fejfájás, tompultság, bágyadtság, görcsök, akár eszméletvesztés alakulhatnak ki.

Milyen betegségeket okozhat?

Vízháztartás és a vesék működése: A szervezet fehérjeháztartása összefügg a vízháztartással, normál esetben egyensúlyban van testünk folyadék-, illetve fehérje- és nátriumszintje. A vesék a fölösleges folyadék és a salakanyagok eltávolításáért felelős szervek. Egyik feladatuk, hogy a vizeletet elválasszák a fehérjéktől, vagyis a fölösleges vizet eltávolítsák, ám a fehérjéket visszatartsák.

Krónikus vesebetegség, csökkent vesefunkció esetén a vesék azonban nem képesek a kellő mennyiségű vizelet előállítására, így a szervezetben vízvisszatartás következik be.

A fehérjevesztés  ugyanakkor vesebetegség esetén fokozott, így a fehérje és a víz mennyisége nincs egyensúlyban a szervezetben, fehérjehiányos állapot mellett relatív hiperhidráció alakul ki. (A szervezet fehérjehiányos állapota nemcsak a vesék rossz működése, hanem a bevitel csökkenése következtében is kialakulhat, például egyoldalú táplálkozás, éhezés, fehérjefelszívódási zavar, illetve a máj működészavara következtében.

Mikor igyunk sokat?

• Lázas betegség esetén kötelező a fokozott folyadékbevitel, mivel a lázas beteg étvágya általában rossz, illetve az emelkedett testhőmérséklet is sok vizet von el a szervezetből.

• Több folyadékot kell fogyasztania annak, aki diétázik, ugyanis esetében a kevesebb étellel eleve kevesebb víz kerül a szervezetbe, illetve az anyagcsere takarékos működése miatt kevesebb víz keletkezik a táplálékok lebontása során. Ugyanakkor a sóban és fehérjében gazdag ételek mellé szintén több vizet célszerű inni, mivel az ásványi anyagok és fehérjék megnövekedett felszívódása miatt a vér besűrűsödik, ozmolaritása megnő, amit csak folyadék-utánpótlással lehet a normál tartományban tartani.

• A húgyúti fertőzések során is jótékony az ivás forszírozása, hogy a kórokozókat a megnövekedett mennyiségű vizelet mintegy kimossa a szervezetből. Ugyan a gyakoribb vizeletürítés kezdetben fokozza a fájdalmat, ám összességében mégiscsak jó hatású.

• Meleg időjárás, a száraz éghajlaton való tartózkodás, illetve erőteljes fizikai aktivitás (munka, sportolás) kifejtésekor szintén ajánlott a fokozott folyadékutánpótlás.

Vízfogyasztás és szívelégtelenség: A szív betegségének (szívelégtelenség) esetén a szív nem képes a ráháruló terhelést a csökkent pumpafunkció mellett kompenzálni. Az extra megterhelés, amit a szervezetbe kívülről bejuttatott folyadéktöbblet jelent, a szívműködés további romlását okozza.

A vízháztartást befolyásoló betegségek: Hiperhidrációt okozhat a normál só- és vízháztartás szabályozásának – elsősorban hormonális – károsodása. Ilyenek:
• hiperaldoszteronizmus – a mellékvese aldoszteron hormon termelésének zavara, ami hatással van a vízháztartás szabályozására;
• szteroidkezelés – a kortikoszteroid gyógyszerek mellékhatásként növelik a folyadékvisszatartást, amit a betegek egy része testsúlynövekedésként, ödémásodásként tapasztal meg.
• diabetes insipidus – fokozott folyadékvesztéssel járó betegség, ami a távozó vizet pótlandó jelentősen növekvő folyadékigénnyel jár, megterhelve a kiválasztást végző szerveket.

Vannak olyan betegségek is, amelyek megnövekedett folyadékszükségletet, fokozott szomjúságérzet (polidipszia) okoznak, ám ha ez kisebb mértékű és a vizeletürítés növekedése kíséri (pl. az 1-es típusú cukorbetegek fokozott szomjúsága és megnövekedett vizeletmennyisége), nem vezet hiperhidrációhoz.

Kezelés

A hiperhidráció kezelése egyrészt a kiváltó ok kezelését jelenti, azaz a betegség diagnosztizálásának megfelelően lehet a krónikus vesebetegség vagy a cukorbetegség terápiája.

A szervezetben megnövekvő folyadékszintet tünetileg is kezelni kell, mivel nehezíti a vese és a szív munkáját, számolni kell az ödémával és hasi folyadékkal járó következményekkel, illetve további panaszokat idéz elő. Ez történhet a folyadékbevitel csökkentésével és a vízhajtókkal történő gyógyszeres kezelés segítségével. A vese- és szívbetegségek esetében diéta, illetve a betegség stádiumának megfelelően a folyadékfogyasztás korlátozása szükséges.

Azt a tényt is figyelembe kell venni, hogy táplálékaink mindegyike több-kevesebb vizet tartalmaz. A szilárd táplálékok fogyasztásából származó vizet is hozzá kell adni a napi javasolt folyadékmennyiséghez.

(webbeteg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?