A kormányfő főnöke

<p>A spin doktor olyan politikai tanácsadó, aki úgy tudja csűrni-csavarni a szavakat és kiforgatni a tényeket, míg végül egy negatív eseményt pozitív üzenetként lehet beadni a választóknak, bármilyen káros hírnek is tűnt elsőre.</p>

Láthatjuk tehát, hogy az ilyen spin doktorok ma már egyszerűen nélkülözhetetlenek a pártok számára. Az alapvető kérdés csak az, hogy ez a csűrcsavarintó specialista dolgozik-e a pártelnöknek, vagy már egyenesen irányítja őt. Mert annak bizony megvan a következménye, ha a főnök mindig mindenben a spin doktorra hallgat, mint például Robert Fico. Csakhogy ő mindkettő egy személyben – az egyik énje pártelnök, a másik a spin doktor.

Lássunk néhány példát. 2014 decemberében szorult helyzetbe került a Smer – CT-botrány, a Smer három vezető politikusa is távozni kényszerült, kipattant a kórházi étkeztetési botrány, és Pavol Paška szupernyereséges kft.-jéről is értesült a nagyközönség. Fico, a spin doktor akkor azt ötlötte ki, hogy a kormányfő rukkoljon elő egy háborús konfliktussal, hogy legalább néhány napig az foglalkoztassa a nyilvánosságot. Akkor Fico kormányfő bejelentette, hogy kelet felől „70 százalékra óriási konfliktus” fenyegeti az országot, és „Szlovákia nagyon, nagyon, nagyon fog szenvedni”. Kijelentéséről beszámoltak a legtekintélyesebb nemzetközi médiák is. A spin doktor Fico azzal sem törődött, hogy a bejelentés nyomán nemzetközi szinten is csökkent a szlovák kormányfő szavahihetősége. Hajlandó volt megfizetni ezt az árat, hogy a pattanásig feszült helyzetben nyerjen néhány napot, és választói legalább addig ne a kormány botrányain rágódjanak.

2015 áprilisára a Smer ismét kutyaszorítóba került, a kormánypártot nehéz helyzetbe hozta az a helyzet, ahogy a Váhostav tulajdonosai megpróbáltak megszabadulni adósságaiktól. Fico kormányfő ismét végigcsinálta azt, amit spin doktorként kieszelt. A KDH elnökét, az előző közlekedési minisztert tette felelőssé azért, hogy a Váhostav nem fizetett a beszállítóinak. A Figeľ parlamenti alelnöki leváltására tett indítványával sikerült három napot nyernie és kisiklatnia a közbeszédet, lerombolta viszont azt, amin három évig dolgozott. Másodszori kormányra kerülése után szakítani akart azzal a hagyománnyal, ami a szlovák politikát a rendszerváltás óta jellemzi. Még sosem jött létre olyan új kormánykoalíció, amelyben előző ciklusbeli kormánypárt és ellenzéki párt egyaránt helyet foglalt volna. Vagy az kormányzott tovább, aki az előző négy évben, vagy addigi ellenzéki pártokból alakult új kormány. Kormányzati–ellenzéki mix még sose volt, és most már úgy tűnik, a következő választás után sem lesz. A spin doktor Fico ismét megnehezítette Fico pártelnök életét.

Tizenegy hónappal a választások előtt a politikai csillagállás kezd hasonlítani a 2010-esre. A politológusok a Smer és Fico „mečiarizálódásáról” beszéltek, mert ugyanolyan elfogadhatatlan volt koalíciós partnernek. És ugyanúgy, mint Vladimír Mečiar esetében, a parlamenti választás egyfajta népszavazássá vált – Robert Fico kormányfői szerepéről. A választók akkor elutasították. Amikor legutóbb volt róla ilyen népszavazás (a 2014-es elnökválasztáson), Robert Fico ismét veszített – méghozzá húszszázalékos különbséggel.

A szerző az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?