A komputer avult el?

Vizeslepedőként könnyen ráhúzzák az emberre a populizmus vádját; csak nagyon halkan kérdezem, hivatalnokaink mire költik az adófillérekből összehozott milliárdokat. Annak idején csak félgőzzel kifogásoltam, hogy a parlament úgy döntött, minden képviselőnek jár állami számítógép, illetve asszisztens.

Vizeslepedőként könnyen ráhúzzák az emberre a populizmus vádját; csak nagyon halkan kérdezem, hivatalnokaink mire költik az adófillérekből összehozott milliárdokat. Annak idején csak félgőzzel kifogásoltam, hogy a parlament úgy döntött, minden képviselőnek jár állami számítógép, illetve asszisztens. Három éve, a „laptophatározat” meghozatalakor, majd az asszisztensekről szóló intézkedés elfogadásakor a közvélemény-formálók úgy voltak optimisták, hogy csak módjával fejezték ki nemtetszésüket a honatyák komputerizálása miatt állami költségen. Reménykedtek… Előbb-utóbb a legeredményesebb parlamenti ciklus is a végéhez közeledik. Hogy a jelenlegi mennyire volt eredményes, döntse el a választó. Arról viszont személyesen mondanék véleményt, hogy a parlament költségvetési bizottsága pártolta azt a képviselői kezdeményezést, hogy a törvényhozás irodájának működtetésére előirányzott összeget még fejeljék meg további csaknem 300 millióval. Ennek egy részéből – 26 millió koronából – vásárolnának a 2002 őszén megválasztandó 150 képviselő részére 150 számítógépet plusz nyomtatót. Csak nem arról van szó, hogy 2002 őszén a parlament elnökétől a leghallgatagabb mezei honatyáig lecserélődik az egész testület? Ha így állnak a dolgok, akkor a sajtónak érdemes lesz masszív kampányt indítania a 26 milliós kiadás törvénybe iktatására. Megér ez az országnak rongyos 26 milliót… Hátha a legközelebb megválasztott százötven eredményesebb lesz a korábbinál! Az eddigi 150 pedig – hóna alatt az állami komputerrel – távozzék isten hírével. Soha rosszabb invesztíciója ne legyen az adófizetőnek. Szemezgetem az 1990-ben, 92-ben, 94-ben majd később megválasztott képviselők névsorát. A törzsgárda minden pártban ugyanaz. Legfeljebb annyi a különbség, hogy némely honatyák és honleányok 12 év alatt 3-4 pártirodának is koptatták a küszöbét. ĺgy erős bennem a kétely, hogy a pártokban az új esztendőben kitörne a káderrotálódási mánia. Ha csoda nem történik, a jelöltlistákat ugyanígy állítják öszsze, mint az eddigi 12 év alatt mindig; mutatóba behoznak a parlamentbe egy-egy új arcot. Úgy hírlik, a képviselők zöme újonnan megválasztott törvényhozóként újonnan vásárolt számítógépet igényelne. Merthogy a régiek 4 év alatt elavultak. Jövő ősszel a voksolóknak azt (is) el kell dönteniük, vajon a számítógépek váltak korszerűtlenné vagy a képviselők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?