„A kapusok büntetése az Eb-labda“

Az Adidas új labdát fejlesztett ki a nyári Európa-bajnokságra, ám a különleges technológiával készült, sorszámozott játékszert kritizálták az olasz válogatott játékosai: állítólag túl kemény és kiszámíthatatlan is.

Az idei Eb lesz az első torna, amelyen minden mérkőzésen különleges, "névre szóló"

Az Adidas új labdát fejlesztett ki a nyári Európa-bajnokságra, ám a különleges technológiával készült, sorszámozott játékszert kritizálták az olasz válogatott játékosai: állítólag túl kemény és kiszámíthatatlan is.

Az idei Eb lesz az első torna, amelyen minden mérkőzésen különleges, "névre szóló" labdákkal játszanak a csapatok.

Minden meccsnek húsz hivatalos labdája lesz

A találkozókon húsz olyan labda lesz készenlétben, amelyen a résztvevő válogatottak neve, a meccs helyszíne és időpontja is olvasható. Emellett további húsz "névtelen" tartaléklabda is a játékosok rendelkezésére áll majd.

Az Adidas az Eb idejére összesen 2370 labdát biztosít a mérkőzések, illetve edzések alatt.

A Roteiro különlegessége a ragasztás

A sportszergyártó cég által kifejlesztett Roteiro fantázianevű játékszer legfőbb újdonsága, hogy varrás nélkül, hőragasztási technológiával készült. Hagyománybontó ezüstszínével inkább fémgolyóra hasonlít, s neve természetesen portugál eredetű: az India felé vezető tengeri utat felfedező Vasco da Gama hajónaplóját hívták így, s a labdán látható fekete keresztcsíkok a hosszúsági, illetve szélességi köröket jelképezik.

Az Adidas különleges előkészületei ellenére is vannak viszont, akik nem elégedettek a cég csúcstermékével: az olasz válogatott tagjai egyöntetűen állítják, a labdával élvezhetetlen a játék.

"Kiszámíthatalan a földön és a levegőben is"

Tottiék szerint a labda túl kemény, a kapus Angelo Peruzzi pedig azt állítja, "a labda a kapusok büntetése".

"Kiszámíthatatlanul száll és pattan, nagyon megnehezíti a dolgunkat" - fakadt ki néhány napja a Juventusszal Bajnokok Ligáját is nyert hálóőr.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?