A jövő év a belpolitikában

<div>Milyen évre számíthatunk a szlovákiai politikában? Az elmúlt &ndash; ha úgy tetszik, &bdquo;szuperválasztási&rdquo; &ndash; év kavalkádjának elemzése helyett tekintsünk előre. Mire lesz érdemes figyelni a jövő évben (is).</div><div>&nbsp;</div>

A jövő év egyik fő jellemzője, hogy nem lesznek választások (sokunk szerint végre!). De az év második felében a címlapokat már a 2016 elején esedékes parlamenti választások kampánya fogja uralni. Szeptemberig azonban mindenki vehet egy mély lélegzetet, átmenetileg ki lehet kapcsolni a kampány üzemmódot, fontosabb dolgokkal is lehet foglalkozni. Emellett a jövő év a botrányok éve is lesz. Bár biztosan lesznek olyan ügyek, amelyek csak a választási kampány hajrájában pattannak ki, az ősszel kezdődő kampányt is fel kell valamire építeni. Tehát abban is biztosak lehetünk, hogy egyes politikai szereplők már jó előre megpróbálják előkészíteni a terepet pár jól irányzott „jobbhoroggal”. Az elmúlt fél év tendenciái, a közfelháborodás az egészségügyi korrupción, az utcai tiltakozások már most jól megágyaztak ennek. 2015 a most bődületesen tarka politikai választék egyfajta állandósulásáról is szól majd. Most hetente jószerével három párt is alakul, de legkésőbb márciusig ennek le kell csengenie: akik komolyan gondolják a szerepvállalást a 2016-os választáson, azoknak el kell kezdeniük építkezni. Onnantól kezdve pedig a választók elkezdhetnek gondolkodni, hogy a bő kínálatból kit válasszanak 2016 elején. Egyébként arra számítok, hogy legalább még egy „nagy durranás” lesz a politikai piac állandósulása előtt (megérzés, nem belső információ). 2015 az újonnan kialakuló külpolitikai front élesedésének éve is lesz. Ahogy az orosz–ukrán harc, illetve az orosz–EU vetélkedés egyre több szavazó ingerküszöbét éri el, úgy az itteni politika is egyre többet foglalkozik majd ezzel a területtel, amelyről a 2004-es EU-csatlakozás táján elfeledkezett. 2014 keményen figyelmeztetett, hogy Szlovákia a nemzetközi tér része, 2015 pedig az erről alkotott eltérő víziók csatáját is meghozza. Részben kapcsolódik ehhez, hogy a jövő év a szlovákiai szélsőjobb jövőjéről is dönthet.  Kotleba ereje elfogyott, dőzsöl a besztercebányai megyefőnök székében. Viszont visszatérőben az SNS, és a jelek szerint a Smer is hagyja őket élni, talán lehetséges koalíciós partnert, de minimum zsarolási potenciált lát bennük. Azt csak 2016-ban tudjuk meg, hogy visszatér e a leplezetlen szélsőjobb a parlamentbe, de a döntésnek 2015 ágyaz meg. Ha eddig a szlovákiai magyarok nem kerültek szóba, az nem volt véletlen: 2015 nem a Híd–MKP párharcról, sőt végképp nem a két párt közötti együttműködésről fog szólni. Persze mindkét erő igyekszik majd a másik táborából választókat magához csalogatni, de ez a jelek szerint egyre nehezebb. Szlovákiai magyarokat érintő törvény, ha egyáltalán valamikor, akkor az év első felében mehet át a parlamentben, utána a kampányszezon miatt aligha. Összességében 2015-öt egyfajta vihar előtti csend jellemezheti, a felhők szeptembertől kezdenek igazán gyülekezni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?