MTI-HÁTTÉRAz ENSZ Biztonsági Tanácsa is hibáztatható azért, hogy ennyi menekült van a Földön – bírálta tegnap az Amnesty International (AI) a nemzetközi szervezetet.A második világháború óta először lépte át az 50 milliót a konfliktusok elől menekülők száma, ebből 25 millió gyerek volt – olvasható a
A II. világháború óta nem volt ennyi menekült
MTI-HÁTTÉR
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa is hibáztatható azért, hogy ennyi menekült van a Földön – bírálta tegnap az Amnesty International (AI) a nemzetközi szervezetet.
A második világháború óta először lépte át az 50 milliót a konfliktusok elől menekülők száma, ebből 25 millió gyerek volt – olvasható az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának éves jelentésében.
Az AI szerint az ENSZ elkésett és hatástalan válaszai Szíriában, Dél-Szudánban, a Közép-afrikai Köztársaságban és Irakban a konfliktusok felerősödését okozták. Számtalan közösség megsemmisült vagy menekülésre kényszerült még mielőtt jelentős intézkedéseket hozhattak volna. „A Biztonsági Tanácsban a közöny, a politikai szövetségek és politikai játszmák nem lehetnek erősebbek, mint az emberi jogi megfontolások. Amíg a diplomaták a napirendről vitáznak, addig házakat tesznek a földdel egyenlővé, és családokat kényszerítenek menekülésre. A hosszas késedelem és a vétók gyengítik az ENSZ állítólagos erős kezét” – hangsúlyozta Sherif Elsayed-Ali, az AI igazgatóhelyettese. A BT sorozatos kudarca a szíriai helyzet Nemzetközi Büntetőbíróság elé vitelében és a felelősségre vonás hiánya hozzájárult a világ eddigi legnagyobb menekültválságához. Közben a Szíriával kapcsolatos intézkedéseket akadályozó országok járulnak legkevésbé hozzá a krízis megoldásához: 2013-ban Oroszország és Kína egyetlen menekültet se fogadott be. A menekültek döntő része nem a fejlett nyugati országokban talál menedéket, hanem a fejlődő országokban. Az AI azt is a fejlett országok szemére veti, hogy bár az arányokat tekintve minimális számú menekülttel kell foglalkozniuk, mégis sokszor megsértik emberi jogaikat, például Görögországban vagy Ausztráliában.
Tavaly 51,2 millió ember kényszerült otthona elhagyására, 6 millióval több, mint az előző évben. 33,3 millióan húzták meg magukat hazájuk határain belül, 16,7 millióan pedig külföldön találtak menedéket, további 1,2 millió menedékkérő folyamodványa függőben van. Összesen 3 millió szíriai keresett menedéket a szomszédos Libanonban, Törökországban, Irakban és Jordániában, míg további 6,5 millió Szíria határain belül. Nagy az aggodalom, hogy a polgárháború miatt tömeges menekülés indul meg Irakból is. Ugyanakkor nem szűntek meg olyan régi konfliktusok sem, mint amilyeneknek Szomáliában, Pakisztánban, Bangladesben, a Kongói Demokratikus Köztársaságban vagy Palesztinában tanúja a világ.
Az Észak-Afrikából rozoga lélekvesztőkön a Földközi-tengeren Európába, főleg Olaszországba igyekvő elkeseredett közel-keleti és afrikai menekültek ezrei vesztek a tengerbe. Az ENSZ Menekültültügy Biztosána Hivatala (UNHCR) adatai szerint tavaly rekord számú, 25 300 kíséret nélküli gyerek kért menedéket a világ 77 országában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.