A hentes kisujja

Volt Putyinnak egy mondata a múlt heti NATO–orosz csúcson, amely mindennél pontosabban rávilágít a Kreml külpolitikai céljaira. Amikor az orosz érdekek szüntelen megsértését vetette a NATO szemére, azt hozta fel, hogy Moszkva viszont kellő önmérsékletet tanúsított. A legutóbbi ügyként a koszovói válságot hozta fel, majd azzal példálózott, hogy Moszkva kivonta csapatait Kelet-Európából, de nem kapott érte cserébe semmit, sőt a NATO egyre csak terjeszkedett az orosz határok felé. Nyilvánvalóan a baltiakra utalt.

Erre a megfogalmazásra a volt Csehszlovákia képviselőinek is fel kellett volna szisszenniük, történetesen a szlovák és a cseh küldöttségnek. Hangsúlyozniuk kellett volna: azzal, hogy az egykori csehszlovák területekről kivonták a szovjet (orosz) csapatokat, Moszkva nem kegyet gyakorolt, nem ajándékot adott, hanem visszaállította a világ legtermészetesebb dolgát, megszüntette más, szuverén országok törvénytelen megszállását. Nemhogy fizetség nem jár ezért az oroszoknak, ellenkezőleg, nekik kellene kártérítést fizetniük. (Tudjuk, ez már a butasággal határos naivitás a nemzetközi jog tudorai szerint, ami csak azt bizonyítja, hogy a nemzetközi jognak semmi köze az igazsághoz.) Az üzlet, amelyet ezzel Putyin felajánlott: valamiért, esetünkben az amerikai rakétapajzs lenyeléséért cserébe a NATO hagyja meg orosz befolyási övezetnek a „maradék” posztszovjet államokat, jelesül Ukrajnát és Grúziát. Volt már olyan, hogy a nagyhatalmak adták-vették egymás között a kisebb, gyengébb országokat azok feje fölött, nyögtük-nyögjük is a következményeket. Erre a nem is nagyhatalmi, hanem egyenesen szovjet birodalmi filozófiára épül a putyini külpolitika, ehhez nem lett volna szabad Berlinnek és Párizsnak segédkezet nyújtania. Hagyni kell, hogy az ukránok és a grúzok maguk döntsék el, hová akarnak tartozni, ne az oroszok mondják meg nekik. A vágyaik beteljesülésének decemberre kitolt határideje kamu, olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája, addig sok minden történhet. Blöff az az érv is, hogy nincsenek felkészülve. Albánia teljesen felkészületlen, mégis kapott meghívót, és katonailag felkészületlenek voltak az 1999 és 2004 között csatlakozott egykori varsói szerződésbeli országok is, Szlovákiával egyetemben. Putyin ezzel is és a teljesen értelmetlen (az orosz követelések és kifogások azok) rakétapajzsvitával is azt teszteli, meddig mehet el. Berlin és Párizs azt jelezte, hogy a végtelenségig, márpedig ez a pitizésük nem fogja visszatartani Putyint attól, hogy bevesse az olaj- vagy gázfegyvert Nyugat-Európa (Moszkvából nézve Közép-Európa is nyugatra van) ellen, ha érdekei úgy kívánják.

Ami a legrosszabb: Berlin és Párizs a Kijev és Tbiliszi ellen emelt vétóval kínos szinte hiteltelenné tette Washingtont. Eddig még mindig Európa szorult rá az amerikai haderő védelmére és nem fordítva. Az európaiak afganisztáni szereplése – ezen a most bejelentett francia csapaterősítés sem változtat – azt bizonyítja, hogy ez még sokáig így lesz. Bár a politikában az ilyesminek nincs értelme, de játsszunk el a gondolattal, mi lenne, ha az USA egyszer feldühödne és kiszállna a NATO-ból? Olyan sebezhetővé válna, mint a hentes kisujja, katonailag nem lenne több egy agyaglábon járó óriásnál. Lehetne példálózni az önálló uniós erő felállításával is, de minek.