A Gizike meg a gőzeke

Az elmúlt hét olyan volt, mint egy autórodeó velőtrázó műsorszáma, amelyben két föltuningolt jármű egymással szemben száguld, s az a tét, ki rántja el előbb a kormányt, azaz ki lesz, aki előbb kitér ellenfele elől. Mert nem bírja idegekkel… Természetesen a Lisszaboni Szerződés és a parlamentbe a kormánykoalíció által beterjesztett sajtótörvény-javaslat kapcsán kialakult húzd meg, ereszd megről van szó. Tény, azzal, hogy Ficóék bizonytalan időre elnapolták a Lisszaboni Szerződés ratifikálásáról szóló parlamenti szavazást, mivel azt ellenzéki szavazatok nélkül képtelenek lettek volna sikerrel abszolválni, elvesztettek egy csatát az ellenzékkel szemben. A háborúnak viszont korántsem lehet még vége, mert annak végeredménye 2010-re, vagyis az akkor esedékes parlamenti választások idejére lesz majd egyértelmű. Mindenesetre úgy néz ki, Robert Ficónak nem sikerül sem a jelképes gyeplő rángatásával, sem pedig ostorral megreguláznia a sajtót. Amellyel az a baja, ami általában a politikusokat jellemzi, nevezetesen, hogy nem arról, nem azt és nem úgy ír, ahogyan azt ők elképzelik a párt?központok boszorkánykonyháiban, odahaza a nagyságos asszony, esetleg az ügyeletes maca mellett, no és a kocsmai haverok között. Erről csak annyit, hogy kutyából nem lesz szalonna. Amely közmondás, most kimondottan a politikusokra vonatkozik, hiszen tök mindegy, kormánypárti vagy ellenzéki-e az illetékes közszerepelő, tökéletesen egyformán utálja a sajtót. Konkrétan az újságírókat, ha azok nem a szájuk íze szerint írnak. Mert, ugye, kedves „elvtársak”, nap, mint nap előfordul, hogy adófizetők pénzéből eltartott közszereplőkként a legnagyobb gondotok egy-egy olyan újságíró puszta létezése is, jobban mondva, írásai, amelyek rendeltetésszerűen közlik az olvasókkal, hogy tulajdonképpen hol lennétek ti a legjobb helyen. No, de ez most itt nem az ellenzéki politikusok szívatásának a helye, hiszen ők jelenleg jobban utálják a kormánypárti „ellenséget”, mint a szólás- és sajtószabadságot. Amelyeknek természetesen megvannak a kockázatai. Ami elromolhat, el is rom?lik alapon, például, tényleg vissza lehet élni a szólás- és sajtószabadsággal is. És a legkevésbé sem csak úgy, hogy avatatlan és jellemtelen emberek bitorolják hivatásszerűen a médiát. Hanem úgy, hogy elvileg és gyakorlatilag akár potenciálisan közveszélyes eszelősök, esetleg fizetett kalandorok is teret nyerhetnek a szólásszabadság jegyében. Egy Bósza nevű komáromi szatócs erre az élő példa, aki, ha kell, ha nem, ha törik, ha szakad, meg akarja csinálni, a szlovákiai magyarok területi autonómiáját… Félreértés ne essék, önmagában ezzel a „dél-fölvidéki” agyrémmel nem is lenne komolyabb gond. Még Bósza azon kinyilatkoztatásával sem, hogy közvetve bár, de „fegyveres konfliktust” vagy „nemzeti fölszabadító harcot” hirdetett meg, ha elképzeléseit továbbra is ignorálják a hivatalos szervek. A probléma ez esetben is a befogadó közeggel lehet. Nevezetesen, bizonyos olvasókkal... Ha nem tudják, vagy nem akarják megszokni, hogy mindenekelőtt nekik kell disztingválniuk, azaz különbséget tenniük a Gizike meg a gőzeke között…