A franciaországi muzulmánok radikalizálódása

MTI-HÁTTÉR

Más nagy európai nemzetekhez hasonlóan Franciaország különleges helyzetet él meg a II. világháború óta: egy új vallás gyökeresedett meg a területén. Erre a római birodalom bukása és a kereszténység felvétele óta nem volt példa. Az európai iszlám eközben azzal a kihívással szembesül, hogy az arab és afrikai országokkal ellentétben kisebbségi helyzetben kell élnie.

A társadalom peremén

Algéria függetlenségét követően a hazatérő franciákat és az észak-afrikai muzulmán vendégmunkásokat 1960 és 1973 között tízezrével telepítették le a nagyvárosok peremvidékein. Az újonnan felhúzott lakótelepek üzletek és közszolgáltatások hiányában alvóvárosokká, majd olyan érzékeny övezetekké váltak, amelyek külön várospolitikát igényeltek volna. A külvárosokban gyakori az iskolából való kimaradás és a bűnözés, a muzulmánok pedig kezdettől diszkrimináció és társadalmi egyenlőtlenség áldozatainak érzik magukat. Az olajválságot követően a munkanélküliség sokkal inkább sújtotta az itt élőket, mint az átlag franciákat.

Az 1990-es évekig az iszlám ugyanakkor nem okozott különösebb gondot a társadalom számára, a muzulmán kultúra megtalálta a helyét, a többi vallás mintájára létrejöttek a nagy muzulmán szervezetek, mecsetek tucatjai épültek, s a teljes politikai elit nyugalommal és természetesen vette tudomásul, hogy az iszlámnak is helye van Franciaországban.

A bevándorlók integrációja húsz éve hihetetlenül gyorsan fordult a visszájára. A szociális lakások integrációs szerepének kimerülése a szegregáció növekedéséhez vezetett, a munkanélküliség elsősorban az ott élő fiatalokat érinti, erősödött a bevándorlók leszármazottaival szembeni rasszizmus, s az oktatási rendszer már nem képes ezen akadályokat leküzdeni. Mindezek következtében jelentek meg mentorként fiatal muzulmánok, akik a kiábrándult külvárosi fiatalok közül eleinte a drogosokat vagy a kisebb bűncselekményekért elítélteket vitték be az imahelyekre. Ekkoriban jelentek meg az iskolákban a kendőt viselő muzulmán lányok, akiket – miután nem voltak hajlandóak az osztályteremben kendőjüket levenni –, rendre kizártak .

„Esztétizált” dzsihád

Jóllehet a radikalizálódásnak nincs pontosan leírható szabályrendszere, az biztos, hogy a mecsetek eleinte katalizátorként szolgálhattak a lázadó fiatalok radikalizálódásában, ott találkozhattak elszigetelt radikális csoportokkal. Ám számukra az internet jelentette az első igazi lépést a hasonló meggyőződésű emberek közti kapcsolatteremtésben. Az al-Kaida és főleg az Iszlám Állam a nyugati kultúrában felnőtt muzulmán fiatalok számára külön videókat tölt fel a dzsihád „esztétizált eladására”, pont úgy, ahogy a multinacionális cégek próbálják eladni a termékeiket. Azaz a radikalizálódás egyéni és virtuális módon kezdődik: a muzulmán imahelyekre beépült titkosszolgálat miatt a vallási helyeken Franciaországban ma már lehetetlen radikalizálódni.

Nem az iszlám, a terror hívei

Akik pedig a radikalizálódás után az erőszakot választják, tudatosan elvágnak minden kapcsolatot a mecsetekkel, illetve, amikor imára mennek, „normálisan” viselkednek.

A hatóságok szerint a radikális muzulmánok egyik legfőbb inkubátora a börtön, gyakran ott szervezik be a dzsihádista hálózatok a köztörvényes bűncselekményekért elítélt, radikális gondolatokkal megfertőzött fiatalokat. Minderre példa a 2012- ben Toulouse és Montauban városában hét embert kivégző algériai származású dzsihádista, Mohamed Merah, a brüsszeli zsidómúzeumnál merénylő Mehdi Nemmouche vagy a mostani párizsi támadások elkövetői. Egyikük sem járt mecsetbe, vallási értelemben nem voltak hívő muzulmánok.

A radikális iszlám felé forduló fiatalok mindenekelőtt egy kisebbségi érzést tesznek magukévá, s ezen keresztül azonosítják magukat az iszlámmal. Ez a vallás ugyanis sokak számára a „kárhozottak vallása”. A radikálisok azt vallják, hogy a muzulmánok jogait a világban semmibe veszik.

A legnagyobb problémát ma már az jelenti, hogy a radikális iszlámot választók aránya az elmúlt néhány évben húsz százalékkal megnőtt, s már nem csak muzulmánokat, hanem őshonos francia családból származó, áttért fiatalokat is érint. Ide tartozik a Szíriában és Irakban jelenleg harcoló közel ezer francia mintegy fele.