A csehek és szlovákok maguk verték szét a V4-et

A Reflex című cseh társadalompolitikai folyóirat szerint a visegrádi együttműködést nem Orbán Viktor, hanem a Benes-dekrétumok megszüntetésétől való beteges cseh és szlovák félelem verte szét.

A Reflex című cseh társadalompolitikai folyóirat szerint a visegrádi együttműködést nem Orbán Viktor, hanem a Benes-dekrétumok megszüntetésétől való beteges cseh és szlovák félelem verte szét. A lap szakírója úgy véli, hogy a lassan felmorzsolódó szövetség nem Magyarországnak, hanem a másik három államnak okoz leginkább károkat.

Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát két érdek köti össze: bevinni Szlovákiát a NATO-ba és elfogadható feltételeket teremteni az európai uniós csatlakozáshoz. A müncheni hármast (Németország, Ausztria és Magyarország) pedig összeköti még a Benes-dekrétumok megszüntetésének, valamint a kitelepített szudétanémetek és a ki nem telepített szlovákiai magyarok rehabilitációjának az igénye is - írja Lubos Palata, a prágai Hospodárské Noviny politikai és gazdasági lap közép-európai tudósítója. Megjegyzi, hogy a magyarok - kisebbségeik a németektől eltérően a szomszédos országokban megmaradtak és nem lettek kitelepítve - ráadásul politikailag, gazdaságilag és kulturálisan ismét egyesíteni akarják a magyar nemzetet, hogy ezzel meghaladják nemcsak a második, hanem az első világháború következményeit is, mert a magyarok többsége sosem békélt meg Trianonnal, amely a nemzeti önrendelkezés elveit semmibe véve úgy húzta meg a határokat, hogy a magyarok egyharmada azokon kívül maradt.

„Orbán Viktor, Magyarország modernkori történelmének legnagyobb önbizalommal bíró kormányfője hosszú távú koncepciót dolgozott ki, amely az Európai Unió bővítésének keretében lehetővé tenné, hogy 15 millió magyar ismét mint egy nemzeti közösség élhessen együtt. Nem fél erről nyíltan beszélni, s nem fél kimondani azt sem, hogy éppen ez okból fogadta el Budapest a külföldi magyarokról szóló törvényt. Orbán szintén ki merte mondani, hogy Magyarország számára elfogadhatatlanok a Benes-dekrétumok, amelyek a szinte semmiféle bűnt el nem követő magyarokat a szudétanémet nácikkal és a szlovák fasiszta vezetőkkel állították egy sorba" - írja a szerző.

„Ennek ellenére nem a magyar miniszterelnök verte szét a visegrádi négyest, hanem a Benes-dekrétumok megszüntetésétől való beteges cseh és szlovák félelem. Orbán megjegyzésére, hogy bízik abban, hogy az Európai Unió kibővítése után a Benes-dekrétumok meg lesznek szüntetve, Zeman hisztériás Prágája, amely revizionista összeesküvést sejt, azt javasolta Pozsonynak, hogy bojkottálják a visegrádi kormányfők találkozóját" - szögezi le Palata.

„A cseh és a szlovák kormány – nem pedig a magyar – ezzel beismerték, hogy a Benes-dekrétumok Prága és Pozsony számára fontosabbak, mint a visegrádi együttműködés" - írja a szerző, aki szerint ez az álláspont halálos lehet az együttműködés számára, amely még mindig nem tudta kinőni gyermekbetegségeit.

Palata úgy véli: Orbánt nem igen fogja bántani a visegrádi együttműködés klinikai halála. A gyorsan fejlődő Magyarország amúgy is egyre inkább Bécs és Berlin, semmint Prága és Varsó irányába kacsintgat. A visegrádi csoport, szétesése után, a másik három államnak fog hiányozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?